Idén harmadik alkalommal vehették át a napenergia felhasználásában élenjáró magyar települések jól megérdemelt díjaikat. A "Napkorona Bajnokságban" évről évre egyre több önkormányzat méri össze az erejét: idén 174 település versengett három kategóriában.
A Bajnokság a nemzetközi Megújuló Erőforrások Bajnokok Ligája (RES Champions League) elnevezésű kezdeményezés magyar változata, amelyben idén 174 település versengett három kategóriában. Az 5000 fő alatti települések között Nagypáli diadalmaskodott a Megújuló Energiaforrások Innovációs Ökocentruma épületén és lakóházakon telepített napenergiás rendszereknek köszönhetően. A második helyezést Újszilvás érte el Magyarország legnagyobb napelemes rendszerével, a harmadik helyezett pedig Csitár-Nógrádgárdony lett.
A közepes települések (5000-50000 lakos) között Tapolca nyert, ahol több társasház és az idősek otthona melegvízellátását fedezik napkollektorok segítségével. A második helyezett Sümeg lett egy hotel napkollektoros rendszerének köszönhetően, a harmadik pedig Törökbálint, ahol a Pannon-házban és a tüdőgondozóban is hasznosítják a Nap energiáját. Az 50000 főt meghaladó települések bajnoka idén Sopron lett, ahol a családi- és társasházak mellett a Lővér Strandon és a büntetésvégrehajtási intézet épületén is található napkollektor. A számos közintézményen telepített napkollektoros rendszernek (pl. Piarista Gimnázium) köszönhetően Szeged futott be a második helyre, míg a bronzérmes Pesterzsébet (Budapest XX. kerülete) lett.
"Az, hogy egyre több önkormányzat számára fontos a napenergia hasznosítása, világosan látszik a napenergiás cégek körében végzett felmérésünkből és a KEOP, illetve KMOP pályázóinak listájából. Az viszont, hogy mennyi megújuló energia iránt elkötelezett polgármester van, az nekünk, a szervezőknek is meglepetés volt" - mondta Csanaky Lilla az Energiaklub projektvezetője. A Napkorona Bajnokság jövőre is folytatódik. A szervezők bíznak abban, hogy az immár 11 európai ország részvételével zajló nemzetközi bajnokság mellett hazánkban is egyre több önkormányzat él a napenergia nyújtotta lehetőségekkel.
Nem várta senki, de megérkezett: megdőlt az abszolút melegrekord, 42 fokot mértek ezen a településen
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







