A mesterséges intelligencia terjedéséről egyre többet beszélünk, arról viszont jóval kevesebb szó esik, hogy mindez mekkora energiaigénnyel jár
A nyugdíjasotthonokban, társasházakban, szövetkezeti lakásokban is érvényesíteni kell a tíz százalékos rezsicsökkentést, ahol ennek akadálya van, ott jogszabályt módosítanak - jelentette be Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szerdai sajtótájékoztatóján.
A kormánypárti képviselő elmondta, hogy a háztartási rezsicsökkentés a tulajdonosi szerkezet alapján nem érintene egyes közösségi tulajdonban lévő lakóházakat. Jelezte: ennek megoldására az állami és önkormányzati fenntartású nyugdíjasotthonokban arra kérik a fenntartókat, hogy kössenek szerződést az üzemeltetőkkel, és rögzítsék, hogy albetétenként fogják érvényesíteni a rezsicsökkentést. Hozzátette: ha ez nem megy, akkor előbb-utóbb jogszabályt módosítanak.
KATTINTS! "Duplája is lehet a márciusi gázszámla: nesze neked rezsivágás"
Németh Szilárd azt is elmondta, hogy a gazdasági társaságok által üzemeltetett otthonok esetében törvénymódosítást kezdeményez. Szavai szerint ez bonyolultabb lesz, de a módosításnak mindenképpen az lesz a következménye, hogy ott is albetétenként érvényesítik a tíz százalékot.
A fideszes képviselő jelezte: megvizsgálták a szövetkezeti lakások és társasházak helyzetét is, ahol sokkal egyszerűbb a helyzet, mivel az ellátásról szóló törvények egyértelműen fogalmaznak. A társasházak - szerződéseik szerint - az egyetemes szolgáltatás alá tartoznak, vagyis meg kell kapniuk a tíz százalékot a szolgáltatótól. Ezt sokan meg is kapják, ugyanakkor előfordul, hogy a házak kezelői nem számlázzák tovább a díjmérséklést - jegyezte meg Németh Szilárd. Hozzátette: a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság egyenként fogja vizsgálni a különböző eseteket, és bünteti majd azt, aki nem hajtja végre a törvényt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






