Gurney in hospital hallway

Száguldunk az egészségügy összeomlása felé: ez lesz a következménye, ha nem lépünk

2022. szeptember 27. 09:32

Októberben már a kormány elé kerülhet az egészségügy átalakításának programja, melyről az ígéretek szerint elfogadás előtt a Magyar Orvosi Kamarával (MOK) terveznek egyeztetni. Azonban a kamara még nem kapta meg a javaslatokat. Svéd Tamás, a MOK titkára szerint az érdemi véleményezéshez időben kellene megismerni a javaslatokat, ennek most lenne itt az ideje, őszintén remélik, hogy megtörténik.

A MOK reméli, hogy jelentős átalakítás kezdődik az egészségügyben, mert ha minden így marad, a szétcsúszás folytatódik, és azt már mindenki nagyon erőteljesen érzi majd a bőrén - mondta el a szakember a Szabad Európának. „Annak ellenére hogy az egészségügy egy darázsfészek, most már muszáj hozzányúlni, különben a közellátás romlása folytatódik, és a folyamat csak gyorsulni fog” – fogalmazott Svéd Tamás.

Az egészségügy összeomlása nem egy konkrét időpont, egy egyik pillanatról a másikra bekövetkező esemény, hanem a szolgáltatások színvonalának drasztikus csökkenése, nehézkesebb elérhetősége – magyarázta a MOK titkára. Amikor a betegek késve jutnak ellátáshoz, emiatt állapotuk jelentősen romlik, adott esetben pedig emberek halnak meg az ellátás késlekedése miatt olyan betegségekben, amelyek egyébként gyógyíthatók egy hatékonyan működő egészségügyi rendszerben – tette hozzá.

Ez bizonyos szempontból ebben a pillanatban is így van. Emberek halnak meg, akiket egyébként megmenthettünk volna. A megelőzhető halálok miatti halálozási statisztikákban Magyarország sajnos kifejezetten rosszul teljesít

– fogalmazott. Ez szerinte részben a Covidnak köszönhető, de már előtte is volt orvos- és ápolóhiány, amire a járványt követő intézkedések ráerősítettek. Az ellátás és a betegjogok igenis megsínylik ezt – jelentette ki Svéd Tamás. Amire szükség lenne szerinte, az az, hogy a szakdolgozói bérek ismét érjék el az orvosi bérek fele körüli szintet, ahogy az korábban, még az orvosok béremelése előtt volt. Már sokkal régebben kellett volna béreket emelni. Az, hogy a helyzet mostanra annyira eszkalálódott, hogy gyakorlatilag tarthatatlanná vált, nagyon szomorú egybeesés a válsággal, a háborúval, az általános gazdasági visszaeséssel, ennek ellenére muszáj kezdeni vele valamit, mert tovább nem halogatható – mondta a szakember.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

„Az egészségügyi ellátórendszer működtetése, az ellátások szervezése során elsődleges és legfontosabb szempont a betegbiztonság. Ennek érdekében – amennyiben a szakmai minimumfeltételek bármilyen okból átmenetileg nem biztosíthatók –​ ideiglenes átszervezések válhatnak szükségessé, melyek minden esetben a beteg érdekeit tartják szem előtt. Az illetékes szervek és intézmények szorosan együttműködnek annak érdekében, hogy az egészségügyi ellátás minden térségben folyamatosan biztosított legyen, és a betegek az érintett időszak alatt is a lehető legmagasabb szintű ellátásban részesüljenek. Hazánkban egyetlen beteg sem marad ellátatlan” – írta a Szabad Európának válaszában az Országos Kórházi Főigazgatóság azokra a kérdésekre: meg tudják-e erősíteni, hogy emelkedik a leállások száma, ezzel sérül-e a betegek ellátáshoz való joga, mekkora a létszámhiány az orvosok és az ápolók körében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem