gulyás gergely, korányinfó

Százezrek vártak már erre a kormánydöntésre: május 28-tól tarthatók lakodalmak Magyarországon

2021. május 13. 11:00

Gulyás Gergely május 13-án, a Kormányinfón bejelentette, a járványügyi számoktól függetlenül május 28-tól tarthatók lakodalmak.

Gulyás Gergely bejelentette, május 28-tól a lakodalmakat is meg lehet tartani, függetlenül attól, hogyan alakulnak a járvány számai Magyarországon. A miniszter beszélt arról is, hogy minden magyar államplgár, akit bármelyik EU, OECD, NATO-országban, vagy Oroszországban, Kínában beoltottak, azok az ott kapott védőigazolással bármelyik magyar kormányhivatalban kiválthatják a hazai védettségi igazolványt.

Szentkirályi Alexandra a Kormányinfón bejelentette azt is, hogy június 1-től megtarhatók gyerekeknek táborok Magyarországon. A szóvivő hozzátette, természetesen a szervezési munkálatok hamarabb is megkezdődhetnek. Szentkirályi Alexandra beszélt arról is, hogy készül egy védettségi applikáció is, amivel igazolni lehet majd, ha valaki megkapta már az oltást.

A Kormányinfón elhangzott az is, hogy horvátországba a második oltást követő 14 nap után lehet belépni és az oltási igazolványt is magával kell vinnie az embereknek, amelyeken az első és második oltási dátum is rajta van. Ezért az oltási igazoló lapot is vigyék magukkal a Horvátországba utazáskor az emberek – javasolta Gulyás. Azt is jelezte, hogy a többi hat országba, akikkel már van kétoldalú megállapodása Magyarországnak, elég a védettségi igazolvány, nem kell külön magukkal vinnie az embereknek az oltási lapot.

Gulyás Gergely elmondta azt is, a kormány tárgyal a Bankszövetséggel és az MNB-vel is hitelmoratórium ügyben, de döntés egyelőre nincs. A miniszter beszámolt arról is, hogy a közétkeztetésben 2022-től a beszerzett termékek összeértékének legalább hatvan százaléka helyi élelmiszerekből kell származnia.

Ezen felül Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta, május, júniusban pótnapot fognak kapni azok az érettségizők diákok, akik azért nem lehettek ott valamelyik írásbeli érettségi vizsgájukon, mert házi karanténban voltak a koronavírus-járvány miatt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kiderült még az is, hogy jövő héten tárgyalja a kormány az 5 millió oltás elérésekor hatályba lépő enyhítéseket, így az üzleti rendezvények megtartására vonatkozó jelenlegi korlátozásokat is (nem lehet védettségi igazolvánnyal sem),

szerintem ez is abba a körbe tartozik, ahol a tilalmakat 5 millió oltottnál fel lelhet oldani

– reagált a Portfolio írásbeli kérdésére Gulyás Gergely, aki a tájékoztatón közölte azt is, hogy a kormány benyújtotta az EU felé a helyreállítási tervét, ami majd a napokban bárki számára elérhető lesz. A miniszter szerint legőképp az egészségügyi rendszer további fejlesztésére, a környezetbarát közlekedésre, illetve az oktatás fejlesztésére fordítják majd a pénzt.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem