23 °C Budapest
Corona virus

Már a szomszédban a rettegett indiai koronavírus-mutáns: nagy a baj

MTI
2021. május 5. 20:02

Az új típusú koronavírus egyik indiai vírusmutációját, illetve a brit vírusvariánst azonosították egy Bukarest határában felfedezett fertőzési gócban - közölte szerdán a román közegészségügyi intézet (INSP).

Az INSP szerint április 20-26. között antigén gyorstesztekkel mutatták ki a SARS-CoV-2-es kórokozót 35 indiai vendégmunkásnál, akik két Popesti-Leordeni-i cégnél dolgoznak, és néhány nappal korábban negatív PCR-tesztekkel érkeztek Romániába.

Közülük 18-an a bukaresti Victor Babes járványkórházba kerültek, egyiküket pedig a Matei Bals járványklinikán ápolják. A többiek szálláshelyükön maradtak karanténban. A vírusmutáció beazonosítására alkalmas úgynevezett szekvenciális tesztelést a bukaresti Cantacuzino immunológiai és közegészségügyi kutatóintézet végezte el a kórházba utalt vendégmunkásoktól vett mintákon. Ennek során derült ki, hogy három vendégmunkás a brit, hét pedig egy indiai vírusmutációval fertőződött meg, amely viszont az INSP szerint nem azonos az Indiában jelenleg súlyos járványügyi helyzetet okozó vírusvariánssal.

Romániában először múlt csütörtökön egy szintén Indiából érkezett, a Brassó megyei Botfaluban dolgozó vendégmunkásnál mutatták ki először a B.1.617.2-es jelzésű indiai vírusmutációt. A járványügyi szakemberek azt valószínűsítik, hogy Romániában már a brit mutáció a domináns, de az országban már a brazil és dél-afrikai vírusvariáns is megjelent.

Romániában egyébként lecsengőben van a koronavírus-járvány harmadik hulláma. Szerdán 1564 új esetről számolt be a stratégiai kommunikációs törzs (GCS), ami több mint 15 százalékkal marad el az utóbbi két hét átlagától. Miután - az ortodox húsvét hosszú hétvégéjén - négy napon keresztül száznál kevesebb halálesetet jelentettek, szerdán 142 elhunytról számolt be a GCS, ami néhány százalékponttal meghaladja az utóbbi két hét átlagát. A húszmilliós Romániában eddig 28 616 áldozatot követelt a járvány, és több mint 1 millió 60 ezer embernél mutatták ki a fertőzést.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm