Óriásit ütött a turisták nullázodása: ezeknek a szalonoknak nagyon nehéz lesz az év vége

2020. november 10. 09:28

Nagyjából 50 százalékos a kozmetikusok forgalmának visszaesése a tavaly őszihez képest - írja a Világgazdaság.

Nagyjából 50 százalékos a kozmetikusok forgalmának visszaesése a tavaly őszihez képest. Leginkább a nagyobb és a határhoz közeli városokban csökkent a forgalom

- mondta a Világgazdaságnak Stuhl Andrea, az Első Magyar Minősített Szépségipari Szakemberek Egyesületének alelnöke. A szakember kiemelte, a budapesti szalonoknak nagy érvágás a külföldi turisták hiánya, de az északnyugati régióban is elég rossz a helyzet, főleg ott, ahol az az osztrák és a szlovák vendégekre specializálódtak.

Többeket a bezárás sem került el a forgalomcsökkenés miatt, ám érdekes megjegyezni, hogy vannak olyan kisebb települések, ahol csak minimális a visszaesés. A cikkben megszólalt Hajas László mesterfodrász is, ő 20 százalékos visszaesést tapasztalt az üzleteiben a turisták hiánya miatt, az Erzsébet téri helyszínén azonban már 35 százalékos a csökkenés a tavaly őszihez képest.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem