Az Egyesült Királyság gyógyszerfelügyeleti hatósága szerint legalább 81 haláleset köthető ehhez a megbetegedéshez az országban.
A diplománál semmi sem védett jobban a koronavírus okozta munkaerőpiaci összeomlásban - írja a 24.hu
A lap azt írja, hogy a járvány utáni munkanélküliségi térkép nem változott sokat a korábbihoz képest. Országosan a másfélszeresére nőtt a munkanélküliség fél év alatt, a legnagyobb arányban pedig ott jelentek meg a munkanélküliek, ahol a legkevesebben vannak arányaiban: Győr-Moson-Sopronban két és félszereződött a számuk, a fővárosban pedig 15 ezren regisztráltak az idén munkanélküliként, ami a számuk megduplázódását jelenti.
Az adatokból kiderült azt is, hogy január óta minden 35. ember lett foglalkoztatottból munkanélküli, a legválságállóbb pedig Budapest volt. Még akkor is, ha a turizmus jelentős része ide koncentrálódik. Fontos megjegyzés, hogy az iskolázottság a meghatározó abban, hogy kiket sújtott leginkább a válság. Főleg ez függ össze azzal, hogy ki milyen pozíciót tölthet be, és úgy tűnik,
A 8 osztályt befejezők közülük országosan minden tízedik foglalkoztatott lett munkanélküli, és vannak megyék, ahol még rosszabb a helyzet:
- Hevesben minden hatodik,
- Borsodban, Hajdú-Biharban és Nógrádban minden hetedik,
- Somogyban minden nyolcadik dolgozó elveszítette az állását azok közül, akiknek nincs magasabb végzettségük az általános iskolainál.
A szakmával rendelkezők egy hajszállal védettebbek voltak, mint az érettségizettek. Az előbbiek közül minden 33., az utóbbiaknál minden 32. foglalkoztatott regisztrált álláskeresőként - írja a lap
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A diplomások viszont messze jobb helyzetben vannak mindenki másnál. Körülbelül ugyanannyian vannak a diplomás foglalkoztatottak (1,2 millióan), mint a szakmával rendelkezők, mégis három és félszer annyian lettek munkanélküliek az utóbbi csoportból, mint a felsőfokú végzettségűek közül.
A válság idején tehát budapesti diplomás foglalkoztatottnak volt a legjobb lenni: közülük csak minden 159. lett munkanélküli. A két szélsőségre lefordítva:
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A Leverkusen megint csodát tett a hajrában, döntős az Európa-ligában
- Mérföldkő a magyar oktatásban – diabmentor műhelyek
- Eldőlt: ilyen büntetés jár a mozgósítás elkerüléséért Ukrajnában
- Súlyos börtönbütetést kapott a makói pedofil
- „Kína meghívta Magyarországot” – a nap hírei
- Ferenc pápa kihirdette a 2025-ös szentévi bulláját