A Sars-CoV-2 vírus új változatai, mint a JN.1 és KP.2 enyhébb, de az influenza-szerű tüneteket okoznak, miközben a Covid-19 esetek ismét emelkednek.
A megfelelő fogmosási technika és a fogkefe, fogkrém önmagában még nem elég az optimális fogápoláshoz, legalább ilyen fontos a fogmosás helyes időzítése. Nyáron, amikor a sok gyümölcs és savas frissítő ital tovább fokozza a saveróziót, különösen érdemes figyelni arra, hogy ne rögtön étkezés után, hanem csak fél-egy órával később vegyük kézbe a fogkefét. Ezzel elejét vehetjük számos kellemetlen tünet kialakulásának.
A saverózió során a fog kemény szöveteiből ásványi anyagok oldódnak ki. Ez eleinte még nem okoz látható változást, később azonban mattá válik tőle a fogfelszín, ahogy pedig egyre több anyag oldódik ki a fogból, kopások keletkezhetnek a koronán, a gyökérfelszínen vagy mindkettőn. Saveróziót idézhetnek elő a szénsavas üdítőitalok és a gyümölcsök, zöldségek, de például az uszoda vize is, ha annak pH-értéke nem optimális - magyarázza dr. Nevelits Annamária.
A Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikájának fogorvosa szerint érdemes kifejezetten a saverózió ellen ható fogkrémet használni, de ennél lényegesebb kérdés a fogmosás időzítése. Savhatás után legalább fél-egy órát javasolt várni annak érdekében, hogy a zománcból, illetve a fog kemény szöveteiből kioldódott foganyag képes legyen a remineralizációra, vagyis az ásványi anyag visszaépülésére, és azt a fogkefével ne dörzsöljük le azonnal.
A saverózió tünetei széles spektrum között változhatnak a láthatatlan elváltozástól akár az elviselhetetlen fájdalomig. A kopásokat nehéz tisztítani, növelhetik a plakkok képződését, a környező szövetek is begyulladhatnak, és ezek is okozhatnak panaszokat, vérzést, fájdalmat. Az előrehaladott folyamat a fog teljes integritását is veszélyeztetheti, megnyílhat a fogbélcsatorna, és a gyökérkezelésig is eljuthatunk - ismerteti a fogorvos. A parodontológus úgy véli,
Emiatt ugyancsak előfordulhatnak szuvasodások, ínygyulladások, ami fogágybetegségbe is torkollhat. A jó technikát tehát meg kell tanulni, és akár az egyénre szabott napi szájápolási rutin miatt is érdemes felkeresni a fogorvost.
A szakember érzékletes példával illusztrálja ennek fontosságát: a fogaink olyanok, mint egy tóban lévő kavics, amelyet csúszós, nyálkás réteg borít, és egy saját kis ökoszisztéma található rajta. A kavicsról semmilyen vízáramlás, mosó-, sodró hatás nem képes az ökoszisztémát eltávolítani, vagyis a fogainkat is csak akkor tudjuk megtisztítani, ha ehhez eszközt - optimális esetben puha vagy közepesen erős sörtéjű fogkefét - használunk.
A kemény fokozhatja az ínyvisszahúzódás kialakulást, ami szabaddá teheti a fognyakat és érzékenységhez vezethet. A fogkrémek közül a fluoridtartalmúak segíthetnek, ám érdemes tudni, hogy a fluorid csak a megfelelően tiszta fogakon hatásos. Ajánlatos tehát a fluoridos fogkrém használata előtt alaposan megtisztítani a fogfelszíneket csupán fogkefével, illetve naponta egyszer speciális fogköztisztító kefét is javasol a szakember az ételmaradékok eltávolítására.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Dr. Nevelits Annamária ismertette: a savak duplán árthatnak; nemcsak azzal, hogy közvetlenül hatnak a zománcra, hanem azáltal is fokozhatják a saveróziót, hogy csökkentik a szájüreg pH-értékét. Ha ez 5,5 pH-érték alá esik, akkor közvetett módon is elkezd kioldódni a foganyag, ezért érdemes odafigyelni arra, hogy megfelelő legyen a nyálelválasztásunk.
Ebből a szempontból is víz a legoptimálisabb ital, mivel a nyálelválasztás fokozásával a nyálban lévő ásványi anyagok visszakerülnek a fogra. Nem véletlen az sem, hogy egy francia menüsor sajttal fejeződik be: védőréteget képezve a fogak felszínén ez is segít abban, hogy a szájüregi pH hamarabb visszaálljon - részletezi a szakember.
Dr. Nevelits Annamária szerint nemcsak a tünetek kezelése fontos, hanem az oki tényezők megszüntetése is, ezért érdemes megfelelő anamnézissel, a páciens kikérdezésével pontos diagnózist felállítani, mi okozhatja a saveróziót. A kezelési lehetőségek is széleskörűek lehetnek az otthon használt készítményektől a fogorvosnál alkalmazott eljárásig.
Hiába a sok támogatás, egy halmozottan sérült gyermekkel szinte biztos az egzisztenciális lecsúszás!
Egy súlyosan, halmozottan sérült és/vagy tartósan beteg kisgyermek ellátása rendkívüli összegeket emészt fel.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Négy településen kilenc polgármesterjelölt lehet majd választani
- Háromszázezer zarándokot várnak a csíksomlyói búcsúra
- Botrány kerekedett a párizsi olimpia önkéntesei körül
- A bíróság nem ad halasztást Hunter Biden büntetőperében
- Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
- Kevesebb támogatást adnak az ukrán menekülteknek az írek