Hónapok óta észrevétlenül tart az Influenza A H5N1 járvány az amerikai szarvasmarhákban - írja Kemenesi Gábor.
A gyógyhatásúnak mondott ásványvízben egy PVC gyártásához is használt vinil-klorid vegyületet mutattak ki, amely a WHO- és az EU-besorolások szerint 1-es kategóriájú rákkeltő anyag.
Azonnali hatállyal bezáratták a Borsodi Víz üzemét, mert a kút, ahonnan a gyógyhatású ásványvizet nyerik rákkeltő anyaggal szennyezett, írja a Blikk. Szalay László, a Borsodi Víz tulajdonosa elmondta: a bezárás előtt kezdett működni a több tízmillió forintért vett új gyártósor, amivel megsokszorozhatták volna a termelést és költséghatékonnyá vált volna az ásványvíz előállítása.
- magyarázta. Németh Csaba igazságügyi szakértő, hidro- és mérnökgeológus több mint 30 éve vizsgálja azt a területet, ahol a cég kútja is található. Az ő álláspontja szerint kirívó környezetszennyezés történhetett még évtizedekkel ezelőtt a közeli BorsodChemnél.
Ki merem jelenteni, hogy mérgező vegyület került a talaj mélyebb rétegeibe, és az most érte el a kút környékét. Régen ugyanis, amikor még az állam volt a Borsodchem tulajdonosa, úgy ítélték meg, hogy a veszélyes anyagok tárolásához nincs szükség betonmedencékre, agyagmedencét használtak, ezeket egy ideig nem szigetelték
- fogalmazott. A BorsodChem vitatja az ásványvíz-forgalmazó állításait, így bírósági eljárás derítheti ki, hogyan kerülhetett a szennyezés a talajba.
Megdőlt az ősi vitamin-tévhit: ezt rontják el a legtöbben, így hiába szedik a méregdrága tablettákat
A legújabb kutatások szerint a táplálékkiegészítők hatékonyságát növelheti, ha figyelembe vesszük a bevételük ideális időpontját.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Fontos kérés érkezett a Balatonról
- Két újabb kínai autómárka indul harcba a magyar piacért
- Markáns időjárás-változás közeleg
- Szörnyű véget ért a versmondó verseny, rengetegen kerültek kórházba – videó
- Ezt az autós jelenetet még Hollywoodban is megirigyelnék – videó
- Rejtélyes jelenség az Antarktiszon