Az Egyesült Királyság gyógyszerfelügyeleti hatósága szerint legalább 81 haláleset köthető ehhez a megbetegedéshez az országban.
Nemcsak a dohányost érintheti az agyvérzés nagyobb kockázata, hanem a vele egy háztartásban élőket is, akik ugyanazt a levegőt lélegzik be - állapította meg egy új amerikai tanulmány.
A kutatók azt találták, hogy azok, akik agyvérzésen estek át, ám sosem füstöltek, majdnem 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel voltak kitéve a passzív dohányzás ártalmainak, mint azok, akiknek nem volt szélütésük.
A tanulmányban vizsgált, agyvérzésen átesett passzív dohányosok nagyobb valószínűséggel haltak korai halált bármely más okból, mint azok, akik nem voltak kénytelenek füstöt belélegezni.
- mondta a kutatás vezetője, Michelle Lin, a baltimore-i Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem munkatársa, a Stroke című szaklapban megjelent tanulmány egyik szerzője.
Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint az ország nem dohányzó lakosainak negyede (58 millió ember) még mindig kénytelen cigarettafüstöt szívni.
Lin szerint régóta ismert, hogy a cigaretta növeli az agyvérzés kockázatát, a passzív dohányzás és a szélütés kockázatának összefüggéséről azonban keveset tudni.
A kutatócsoport majdnem 28 ezer, 18 év fölötti ember adatait tanulmányozta, ők sosem dohányoztak. A felmérésre, melyben részt vettek, 1988 és 1994 között, majd 1999 és 2012 között jelentkeztek. Arra a kérdésre kellett - többek között - választ adniuk, hogy a lakásban, ahol élnek, cigarettázik, szivarozik vagy pipázik-e valaki.
Megmérték, mennyi füstnek voltak kitéve a válaszadók, a vérvizsgálatkor a nikotin egyik bomlástermékének koncentrációját kutatták. Figyelembe vettek más tényezőket is, amelyek befolyásolhatják az agyvérzés vagy a passzív dohányzás kockázatát, így a származást, a nemet, az iskolázottságot és a jövedelmet is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A mások dohányfüstjének leginkább kitett résztvevők afroamerikai férfiak voltak, akik sok alkoholt fogyasztottak, volt már szívrohamuk és szegénységben éltek.
Az 1999 és 2012 között toborzott, nagy mennyiségű füstnek kitett résztvevők között 46 százalékkal volt valószínűbb, hogy agyvérzésen estek át, mint azok között, akik alig vagy nem lélegeztek be dohányfüstöt.
A korábban, 1988 és 1994 között felkért résztvevőknél nem tudták kimutatni ezt az összefüggést, a kutatók szerint ezt az eltérést tovább kell vizsgálni.
Azok a sztróktúlélők, akik passzív dohányzásról számoltak be, mintegy kétszer olyan nagy valószínűséggel haltak korai halált bármilyen okból, mint a füst nélkül élő, agyvérzésen átesett résztvevők.
Azoknál a résztvevőknél, akiknek korábban nem volt agyvérzése, nem mutattak ki ilyen összefüggést.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- „Kína meghívta Magyarországot” – a nap hírei
- Ferenc pápa kihirdette a 2025-ös szentévi bulláját
- Így fognak kinézni az EP-választás szavazólapjai
- Négymilliós bírságot szabott ki a pártokra a választási bizottság
- Az év hátralévő részében 380-400 között mozoghat az euró-forint keresztárfolyam az elemző szerint
- Fájdalmas veszteség érte Ukrajnát