20 °C Budapest

Súlyos dolog derült ki Lagzi Lajcsiról: itt a zenész zárójelentése

Pénzcentrum
2016. május 3. 18:00

Az éjszaka folyamán mentővel hagyta el a kórházat Lagzi Lajcsi, egyelőre nem tudni, hova ment a mulatóssztár. Elmondása szerint egyébként érrendszeri betegsége van, ami akár halálos is lehet, ha nem figyel oda. Ez egyébként népbetegség, a magyarok fele emiatt hal meg.

Szinte kisettenkedett a szívklinikáról az éjszaka folyamán Lagzi Lajcsi, elmondása szerint minél több időt akar a családjával tölteni. Érszűkületem van, ez népbetegség, de sajnos könnyen el is viheti az embert. Zárójelentésem szerint a mellkasi pana­szaim, a szorító érzés mind emiatt van. A mostani értágítás nélkül akármi is történhetett volna, hiszem, hogy évekkel hosszabbította meg az életemet az a hatfős csapat, akik az operációt végezték - mondta a Blikknek Lajcsi.

A szív- és érrendszeri megbetegedéseknek már a középkorú, idősödő férfiak is ki vannak téve. Nem elég, hogy növeljük a nyugdíjkorhatárt, hanem tennünk is kell valamit azért, hogy a korhatárhoz közeledve a munkavállalók még aktívak tudjanak maradni - mondta korábban Simon Attila István, munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár.

Ki számít idősödő munkavállalónak?

Az OECD definíciója alapján,

  • aki már belépett a munkába töltött évek második felébe
  • de még nem érte el a nyugdíjkorhatárt

2030-ra az aktív korú teljes európai népességen belül,

  • a 25-39 éves korosztály 14,9 százalékkal csökken,
  • a 40-54 évesek körében 5,4 százalékkal csokken,
  • az 55-64 korcsoportban 16,2 százalékkal, vagyis 9,9 millió fővel bővül majd a foglalkoztatottak aránya.

Vagyis 2030-ra az összes európai munkavállaló 30 százalékát az idősödő 55-64 éves munkavállalók teszik majd ki.
Minden ember számára a munka terápiás hatással bír. Az aktív időskor előnyös a fizikai és mentális egészség megőrzése szempontjából, azonban 40-45 év felett csökken a munkaképességünk és 60-65 éves korban már a teljesítőképességünk átlagosan 30 százalékkal kisebb lehet.
A betegségek előfordulása 65 éves kor felett:

  • Magas vérnyomás (50 - 52 százalék)
  • Szív- érrendszeri betegségek (11-8 százalék)
  • Agyi-érrendszeri betegség (12-8 százalék)
  • Rosszindulatú daganatok ( nagyobb, mint 50 százalék)
  • Cukorbetegség (14 százalék).
A halálozás (moralitás) fő okai a vérkeringési (45 - 55 százalék), daganatos (29 - 23 százalék) betegségek.

 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Minden harmadik-negyedik magyar ember rákban hal meg ennek minimum 10 százaléka foglalkozási

 - mondta Dr. Erősné dr. Bereczki Edit, nyugalmazott közigazgatási főtanácsadó. A kor csak az egyik szempontja a munkaerő sokszínűségének. A munkahelyen szükséges, a korral kapcsolatos intézkedések, a munkának az egyéni képességekhez, készségekhez és az egészségi állapothoz való igazítása kormenedzsmentnek tekinthető.

Az idősödő és idős munkavállalók foglalkoztatásának speciális feltételei a munkateljesítmény és egészségi állapot változásai miatt szükség van:

  • biztonságosabb és egészségesebb munkahelyi környezet kialakítására
  • a munkateher csökkentésére, munkaszervezési intézkedések bevezetésére és a munka adaptálására, ergonómiai és munkapszichológiai elvek alkalmazására
  • egészség-megőrzési, egészségfejlesztési, munkahelyi jól-léti intézkedésekre, továbbfoglalkoztatás megvalósítására, a nyugdíjazás fokozatos előkészítésére
  • és szociális, gazdasági, politikai támogatásra.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem