Sok a betöltetlen háziorvosi praxis az országban

2016. március 8. 10:01

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében összesen 35 háziorvosi körzet áll üresen, a "legjobb" helyzetben pedig Csongrád megye van, ahol mindösszesen 4 praxist vár betöltésre - írja a Magyar Hírlap az Országos Alapellátási Intézet (OALI) adataira hivatkozva.

Baranya megyében több olyan hely is akad, ahol már 2004 óta áll üresen a háziorvosi körzet. Az egyik legrosszabb helyzetben pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megye van, ahol 35 praxis áll üresen. A megyék rangsorában Csongrádban a legkevésbé rossz a helyzet, hiszen csupán 4 körzetet kellene feltölteni.

A helyzet megoldására az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) már 2014-ben meghirdette a tartósan betöltetlen praxisok számának csökkentését célzó pályázatát. A probléma orvoslására a félmilliárd forintos központi forrás pályázat formájában az idén is rendelkezésre áll.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem