A reggeli fény segíti az agyat abban, hogy ébren maradjon és felkészüljön az előttünk álló napra.
Vádat emeltek egy veszprémi orvos ellen, mert a betegeit pénzért vizsgálta és műtötte meg - írja az MTI.
A vádirat szerint az orvos - akivel szemben hasonló bűncselekmény miatt már korábban is vádat emeltek - az államilag finanszírozott ellátásért kért pénzt. Az orvos 2012 júniusa és 2014 márciusa között a műtétek, valamint a vizsgálatok elvégzéséért jogtalanul kért anyagi ellenszolgáltatást a betegeitől.
A vádiratban szereplő kilenc, államilag finanszírozott ellátásra jelentkező beteg esetében az orvos a műtétekért a legtöbb esetben 150 ezer, míg a kontrollvizsgálatokért 15 ezer forintot kért. A pénzt többnyire a műtétek előtt kérte, azokat pedig, akik előre nem fizettek, a későbbi vizsgálatok során figyelmeztette a tartozásukra.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Mérföldkő a magyar oktatásban – diabmentor műhelyek
- Eldőlt: ilyen büntetés jár a mozgósítás elkerüléséért Ukrajnában
- Súlyos börtönbütetést kapott a makói pedofil
- „Kína meghívta Magyarországot” – a nap hírei
- Ferenc pápa kihirdette a 2025-ös szentévi bulláját
- Így fognak kinézni az EP-választás szavazólapjai