13 °C Budapest

OTP: megszűnik az ingyenes átutalás?

Pénzcentrum
2010. január 21. 13:06

Az OTP Bank hirdetménye szerint a Prémium számlacsomagnál eddig díjmentes szolgáltatások csak feburár 28-ig maradnak ingyenesek, utána fizetni kell értük. A bank szerint ami eddig díjmentes volt, azért ezután sem kell fizetni, a többi szolgáltatás díját pedig az infláció alakulásának függvényében felülvizsgálják - írta az Index.


Megszűnik az ingyenes utalás az OTP Bank összes számlacsomagjánál - legalábbis ez derül ki a bank hirdetményéből. Ahogy több olvasónk is jelezte, nehéz lenne legalábbis mást kiolvasni egy olyan táblázatból, amiben egy adott szolgáltatás mellett az szerepel: ára X forint, február 28-ig díjmentes.A hirdetményben szerepel ezen szolgáltatások ára is. A rendszeres átutalási megbízásoknál 55 forintot, a csoportos beszedési megbízásoknál 45 forintot, a hiteltörlesztésnél 45 forintot kellene fizetni.

Ennek fényében joggal hiheti azt a bank ügyfele, hogy február 28. után emelkednek a díjak, vagyis az OTP Banknál megszűnik az ingyenes utalás még a legdrágább havidíjú számlacsomagoknál is. A bank azt mondja, hogy elektronikus utalásnál és hiteltörlesztésnél, de általában a február végéig díjmentesként meghirdetett szolgáltatásoknál belátható időn belül nem tervezi díj felszámítását. Azaz marad az ingyenesség. A cikk folytatásához kattintson ide.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. szeptember 22. 13:51
Az önállóságot nem egyszerre adjuk oda a gyerekeinknek. Először csak egyedül mennek le a boltba. Azt...
Holdblog  |  2026. szeptember 22. 11:41
A BB tengely országai harminc év alatt összességében ritkábban lakottá váltak: a régiós átlagos néps...
MEDIA1  |  2026. szeptember 22. 11:18
Megválasztotta Polyák Gábort a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elnökévé kedd...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?