39 °C Budapest

Eldördült a startpisztoly - Indul az eva bejelentkezés

2009. december 1. 07:02

Mától, közel három héten át, egészen december 21-ig jelentkezhetnek be a vállalkozások a 2010-től kezdődő adóévre az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá.

Az eva törvény értelmében eredetileg december 20-a az eva bejelentkezési határideje, azonban idén az év utolsó hónapjának 20. napja vasárnapra esik, így a vállalkozásoknak még 21-én is lesz lehetőségük az APEH-nak jelezni, hogy jövőre az eva szabályok szerint kívánnak adózni.

A törvény az éves szinten bruttó 25 millió forintos árbevételt meg nem haladó egyéni vállalkozók és cégek számára kínál adózási alternatívát. A 25 millió forintos feltételnek folyamatos tevékenységvégzés mellett a 2009-et megelőző két adóévben kell megfelelni a vállalkozásoknak. 2010-től - az idei 25% után - már az adó alapjául szolgáló módosított árbevétel 30%-át kell az evázó vállalkozásoknak adóként megfizetniük.

Az átjelentkezést az APEH regionális igazgatóságán külön erre a célra rendszeresített nyomtatványon tehetik meg az adózók. A nyomtatványok kereskedelmi forgalomban már kaphatók, illetve letölthetők az APEH honlapjáról. Egyéni vállalkozók a 09T103-as nyomtatvány kitöltésével, társas vállalkozások pedig a 09T203-as adatbejelentő kitöltésével jelentkezhetnek be az eva törvény hatálya alá.

Ugyanezen nyomtatványok alkalmasak, és szintén a december 21-i határidő érvényes az eva hatálya alóli kijelentkezésre is, az esetlegesen tévesen benyújtott bejelentkezési adatlap pedig írásban visszavonható a fenti határidőig. A már evázó vállalkozásoknak az eva körben maradásért nem kell semmilyen erőfeszítést tenniük.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
legacykft  |  2026.06.26 13:34
A legtöbb vezető előbb-utóbb eljut oda, hogy a vezetés nem pusztán eszközök, készségek, de még csak...
hrdoktor  |  2026.06.26 12:59
Nyáron is meglepően gyakran jelentkezik torokfájás, aminek a megfázáson kívül számos olyan érdekes t...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 30. kedd
Pál
27. hét
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?