0 °C Budapest

Melyik a legjobb egyetem hazánkban?

Pénzcentrum
2009. október 27. 09:32

A hallgatók továbbra is a presztízs egyetemeket tartják a legszínvonalasabbnak, az újonnan alapított iskolák oktatóival azonban elégedettebbek a diákok - írja a Népszabadság.

A legszínvonalasabb intézménynek az ELTE-t tartják a hallgatók, de jó értékelést kapott a Debreceni Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem is.

Az Educatio Nonprofit Kft. minden évben elkészíti rangsorkutatását, melyben a húsz objektív mércén kívül a hallgatók véleményét is összevetik: például hogy mennyire elégedettek az intézményi menedzseléssel.

Meglepő módon a legszínvonalasabbnak tartott intézmények hallgatói nem tartják megfelelőnek az oktatók hozzáállását, sőt szakmai szempontból is vannak kifogásaik, amit a kutatás készítői azzal is magyaráznak, hogy az ide bekerült diákok nagy része neves gimnáziumokból érkezett, így az elvárásaik is sokkal nagyobbak, mint a nemrég alakult intézmények diákjaié.

Némi elmozdulás azonban már megfigyelhető a presztízs egyetemektől a kevésbé népszerűek felé: a bölcsészképzésben például az ELTE Pedagógia és Pszichológia Kara mögött, a negyedik helyre tudta feltornázni magát a Zsigmond Király Főiskola.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58