10 °C Budapest

Mire készül a Tesco? Az új vezér elmondta

Pénzcentrum
2009. szeptember 14. 09:32

Elsősorban a kis formátumú üzletekkel lát lehetőséget piaci részesedése növelésére az áruházlánc - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Per Bank, a Tesco-Global Áruházak Zrt. új vezérigazgatója.

A dán származású vezérigazgató szerint az elsődleges cél, hogy a Tesco-Global Áruházak Zrt. üzleteit vonzóbbá tegyék a vásárlók számára. Versenyképesebb árakat, szélesebb választékot szeretnének biztosítani. Továbbra is a tervek között szerepel az újabb boltok nyitása: idén eddig 11 üzletet adtak át, ebben a - márciusban záruló - pénzügyi évben közel 15 egységet nyitnak.


Per Bank(Fotó: Tesco)


Per Bank azt szeretné, hogy több kisvárost is elérjenek, de úgy látja, hogy a fővárosban is van még fedetlen terület. A növekedési lehetőség adott, ugyanakkor a Tesconak olyan hálózatokkal kell versenyezni, mint az Aldi vagy Lidl, a Spar, és a többi erős konkurens.

Az új vezérigazgató érdekes adatokkal is szolgált a Napi Gazdaságnak adott interjújában: a magyar piacon 15 éve jelenlévő áruházlánc eddig folyamatosan növelte beruházásait, melyek összértéke mára már meghaladja a 330 milliárd forintot. 22 ezer embernek adnak munkát -közülükösszesen hat külföldi.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom