Felszámolási eljárást kezdeményeztek az M1 Outlet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ellen: a hitelezők úgy döntöttek, nem várnak tovább pénzükre.
A harmadik magyar outlet, a biatorbágyi M1 Outlet Center, és az azt működtető cég felszámolási eljárása május 8-án kezdődött, a hitelezők követeléseiket június 17-éig jelenthetik be a kijelölt felszámoló Pannon Vagyonkezelő Kft.-hez.
Az outlet története nem nevezhető sikernek: a lehető legrosszabb időszakban adták át: 2008 első negyedévében, amikor megtorpant a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon. Emellett már az outletek (GL, Premier) közti konkurenciaharc eldőlni látszott a Premier javára.
Pedig az M1 Outlet rövid pályafutása alatt olyan kereskedőket hozott, amelyek multibrand üzletként működve Prada, Dolce & Gabbana és Gucci holmikat kínáltak. A repertoárban ott volt még a Doxa és az Edox, a Merrel, a Diesel, a Devergo, a Mustang, illetve a Sherpa.
A helyzetre reagálva az M1 Outlet is inkább bevásárlóközponttá minősítette magát és a legnagyobb bérlője a CBA lett, ám időközben a szomszédságban az Aldi diszkont is megnyitott, így az FMCG piac felé nyitás sem hozott áttörést az M1 Outletnek. Ráadásul a szakemberek szerint sokat rontott a vásárlói kedven, hogy mélygarázst építettek az outletbe, ezáltal nehézkesebbé vált a parkolás, a vásárlók inkább továbbmentek a Premierbe.
Elképesztő profitrobbanás Zsozeatya cégében: ennyit vett ki vállalkozásából a magyar YouTube sztárja
Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








