22 °C Budapest

19 ezer hitelkártya titkos adataira talált a Google

2009. március 31. 10:30

A hétvégén közel húszezer brit internetező hitelkártya-adataira lehetett rákeresni a Google segítségével. Az adatokat eltávolították, a vizsgálat jelenleg is folyik.

Az még nem tisztázott, hogy hogyan és mennyi ideig voltak megtalálhatóak a bankkártya-adatok a keresőprogram segítségével.

Az oldalt eltávolították, az APACS banki szövetség megnyugtatta az érintetteket, hogy időközben már zárolták az illetéktelen kezekbe került számlákat -ettől azonban még fennáll a személyi adatokkal való visszaélés veszélye.

Szakértők azt valószínűsítik, hogy az interneten vásárlók adatait eredetileg vietnami bűnözők által működtetett szerver tartalmazta. Egyelőre azt is vizsgálják, hogy a hackerek hogy juthattak hozzá a hitelkártyák információihoz.

A vietnami szervert azonban már korábban betiltották, de vélhetően maradt egy másolat az adatokból - erre talált rá most a Google.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Google természetesen garantálja, hogy a nem nyilvános adatok ne kerüljenek fel rendszerébe. A cég szóvivője szerint a keresőprogramok nem felelősek a tartalmakért, hiszen csak a bárki által -keresés nélkül is- fellelhető oldalakat mutatja meg.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem