23 °C Budapest

Legyen ismét német az Opel! Ultimátum a General Motorsnak

2009. február 20. 13:00

A német kereszténydemokrata párt (CSU) főtitkára arra kérte a BMW-t, a Mercedest és a Volkswagent, hogy vegyék ki részüket az Opel megmentését szolgáló program kidolgozásában, méghozzá a GM tulajdonának kivásárlása formájában.

Az új főtitkár, Alexander Dobrindt a német autógyártók segítségét is elvárja az Opel megmentésében, véleménye szerint ugyanis a cég talpon maradása nekik is érdekük lehet, hiszen ezzel a kisautó szegmensből nagyobb szeletet tudnának kihasítani.

Eközben a CSU a General Motorst is felszólította, hogy hagyjon teret annak, hogy a német leányvállalatot kivásárolják, hiszen az állam csak akkor fog segítséget nyújtani az autógyárnak, ha cserébe az Opel kiválik a konszernből. Természetesen egy újrakezdéshez az is hozzá tartozik, hogy a GM kifizeti minden adósságát az Opel felé, amely mintegy egymilliárd euróra taksál.

Ugyanakkor ipari szakértők szerint az Opel megmentésében a német versenytársak részvétele szinte elképzelhetetlen, hiszen nem sok érdekük fűződhet partneri viszony kialakításában, mikor a Mercedes, illetve a BMW például már egy hibridmotor közös kidolgozásán fáradoznak.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

NAPTÁR
Tovább
2024. június 17. hétfő
Laura, Alida
25. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Felújítási támogatás - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető lakásfelújítási támogatásról.
Most nem