Bekeményítenek a britek: már belépéskor adózhatunk!

Pénzcentrum
2009. január 15. 14:00

Akik Nagy-Britanniába igyekeznek egy szebb jövő reményében, már az országba való belépéskor megkaphatják az első pofont: a szigetországban tervezet készül a "bevándorló-adóról", melyet rögtön érkezéskor meg kellene fizetni.

Az adó, melynek valószínű összege mindössze 20 font lenne, a helyi iskolákat, kórházakat és egyéb közszolgálatókat illetné, amelyeket a bevándorlók is igénybe vesznek. Ezt az összeget minden vízummal érkező bevándorlónak meg kellene fizetnie, aki az országba érkezik. A rendelet áprilistól válhat kötelezővé. A minisztérium szerint több millió font csordogálhat be az ország költségvetésébe a sok tízezer bevándorlónak köszönhetően, akik minden évben Nagy-Britanniában próbálnak szerencsét. Az adó egy átmeneti alapba kerülne, amelyből a közintézmények pályázat útján juthatnak majd pótlólagos forráshoz. Az ellenzők szerint azonban ez nem sokat segít, hiszen a bevándorlók okozta pluszköltségek évente elérhetik a 250 millió fontot is, amivel a befolyt adó várható összege köszönőviszonyban sincs.

Az új szabályozás bevezetné a kevéssé vonzó "próbaidős állampolgár" titulust is a bevándorlók esetében. Jelenleg bárki, aki legalább öt éve az országban tartózkodik, folyamodhat állampolgárságért, ám az új rendszerben az öt év után "próbaidőre" kerülnének a jelöltek. A próbaidő hossza a társadalomért vállalt áldozatok függvényében lehet hosszabb-rövidebb: azok, akik önkéntesen adakoznak vagy társadalmi hasznú munkát végeznek, akár újabb egy év után állampolgárok is lehetnek. A feltételes állampolgársági időszak legfeljebb még öt évig tarthat, ennyi idő után azonban már máshol jogerősen elítélt bűnözők is kaphatnak állampolgárságot.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 20:31