0 °C Budapest

Nem érdemes a hazai boltokban vásárolni!

Pénzcentrum
2008. december 31. 05:40 3 perc

Az év eleje óta 32 százalékkal gyengült az angol font, a szakértők egybehangzó véleménye szerint néhány napon belül elérheti az árfolyam a paritást is az euróval szemben, amikor nemcsak az utcai pénzváltók, de a bankok is egy az egyben cserélik majd a fontot és a közös európai valuta egységét. Itt van tehát az ideje, hogy körülnézzünk a brit online áruházakban, hiszen sosem vásárolhattunk még Nagy-Britanniából ennyire olcsón.

Ha maradt még egy kis pénze Karácsony után, vagy épp pénzt kapott ajándékra, hogy saját magát lepje meg, ne rohanjon egyből az áruházakba, inkább maradjon otthon a kellemes melegben és nézzen körül az interneten. Az angol font árfolyamának zuhanása új távlatokat nyitott az internetes vásárolgatás égboltján, hiszen a brit webáruházak kínálata már nemcsak kompetitív lett, hanem egyes termékek esetében egyenesen földbe döngöli a hazai árakat.

A 18-szoros optikai zoommal ellátott Nikon P80-as fényképezőgép például szállítással együtt is 225 fontért eljut Magyarországra, ami a keddi árfolyamok szerint 61 200 forint. Itthon a legolcsóbb webáruházban ugyanez a termék 74 900 forintba kerül, ami majdnem 20 százalékos különbséget jelent. Mivel Nagy-Britannia az Európai Unió tagja, a vásárlásokat nem terheli sem vám, sem áfa, ami oly sok bosszúságot és néha meglepetésszerű extra kiadást szokott okozni az amerikai vásárlásoknál.

Laptopok esetében is óriási a különbség. Az Acer Aspire 5735-ös típusú gépe szállítással együtt 110 ezer forintba kerül, ha az Amazonon vásároljuk meg, itthon a bruttó ára 160 ezer forint körül jár, igaz a vizsgált példányok nem voltak teljesen ugyanolyanok, mivel a Magyarországon eladásra kínált darabot nem 160, hanem 250 GB-os merevlemezzel szerelték.

Aki megfeledkezett a gyerekek ajándékáról, szintén jól teszi, ha körülnéz az angol oldalakon. A Lego 1:9-as méretarányú Forma-1-es Ferrarija 70 fontba kerül, ami körülbelül 19 ezer forint, szemben a hazai webáruházak 21 ezer forintos ajánlatával. A világ talán leghíresebb társasjátéka, a Monopoly szállítással együtt is körülbelül négyezer forint, míg a hazai boltokban 6 500 forintnál olcsóbban sehol nem lehet találni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A ruhaneműkért rajongóknak pedig úgy érezhetik, eljött a földi paradicsom. Az online ruhaboltoknak se szeri, se száma a brit interneten, a kínálat pedig végtelen a három fontos sálaktól a többezer fontos estélyi ruhákig. Bár a karácsony utáni leárazások a hazai boltokat is elérték, mégis megéri az internetet bújni a plázák tömött ruhabutikjai helyett. Rövid keresgélés után könnyedén találhat az ember például Armani farmert 17 ezer forintért, szemben a Magyarországon jellemző 30 ezer forintos árral, vagy Lacoste golfpólót az itthon szokásos 15 helyett 11 ezer forintért.

Persze a vásárláshoz elengedhetetlen némi angol nyelvtudás. Egyrészt a szinte mindenhol általános kötelező regisztráció, másrészt a szállítási feltételek áttanulmányozása miatt. Magyarország ugyanis hiába az Európai Unió tagja, a sok eltűnt csomag és vásárlási csalás miatt nincs túl jó renoménk a világban. Bár jóval kevesebb olyan oldal van, ahol kifejezetten elzárkóznak a magyarországi leszállítástól, mint néhány éve, még mindig rengeteg helyen kérnek felárat a kelet-európai csomagok után. A kisebb csomagok után a két-három, a nagyobbak esetében a tíz fontos szállítási költség általánosnak mondható és persze ne lepődjünk meg azon sem, ha a posta lassúsága, valamint a ferihegyi sztrájk miatt csak néhány hét elteltével kapjuk kézhez a csomagunkat.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02