Tömött sorok, készletsöprő leárazások, összeverekedő vásárlók, lecsupaszított polcok. Ezekről számolhattunk be a közel száz évet élt brit üzletlánc, a Woolworths felszámolása és bezárása kapcsán. Tegnap sor került a legrégebben működő, 1912-ben megnyitott dél-londoni egység kiürítésére is.
96 hosszú és sikeres év után már csak néhány újévi üdvözlőlap maradt készleten a máig működő üzletben, majd a munkások megkezdték a vásárlók által néhány napja letarolt pocok elszállítását a sokat látott egységből.
Az évtizedek óta itt vásárlók szerint gyalázat, ami az üzletlánccal és a generációkon át működő egységgel történt. A bezárást megkönnyező 70-80 éves emberek arról számoltak be, hogy kisgyermek koruktól fogva ide jártak vásárolni. Ezek az idős emberek soha nem gondolták volna, hogy megélik az életüket végigkísérő üzletlánc bezárásának napját.

Az első Woolworths 1909-ben Liverpoolban nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt, de a most kiürített 1912-es dél-londoni volt a legkorábbi máig működő egység. Az üzletmatuzsálem mellett tegnap további 37 üzlet zárt be végleg, január 5-én a fennmaradó 562 egység is lehúzza a rolót, ezzel 27 ezer dolgozó kezdheti munka nélkül az újévet.
Hatalmas razzia indult a legnépszerűbb hazai nyaralóhelyeken: erre vadásznak most a titkos ellenőrök
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontokon.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








