15 °C Budapest

Ájulás az Auchanban: brutális akció volt!

Pénzcentrum
2008. december 23. 05:38

Bojkottól tartottak az Auchan áruház vezetői, ezért olyan akciót találtak ki, mely még a legelvetemültebb tiltakozókat is becsalogatja az üzletbe. Kínában állítólag ájulás és hatalmas hisztéria lett a megelőző csapás vége.

Meglehetősen érdekes hírek kerültek napvilágra az Auchan egyik kínai üzletének akciójával kapcsolatban. Az áruház vezetői állítólag attól tartottak, hogy a francia elnök találkozója a Dalai lámával franciaellenes tüntetésbe torkollik majd a távol-keleti országban, és esetleg sok kínai bojkottálni fogja a francia cégeket, így az Auchant is.

Félelmeik beigazolódása ellen gigantikus akciót hirdettek meg, a következményekre azonban a helyi híradások szerint nem voltak megfelelően felkészülve. A kiárusítás este tíztől éjfélig tartott, a roham nagyságát pedig jelzi, hogy volt aki elájult, míg a gyerekek sírtak félelmükben.

A hipermarket az akció idejére sajnos nem készült extra személyzettel, a vásárlók többségének így fogalma sem volt, hogy valójában mi van jelentősen leárazva. Ennek megfelelően a többség biztosra ment: szinte mindent berámoltak a kosaraikba és utólag kezdtek válogatni, hogy mi az, ami tényleg jó áron megszerezhető. Az esetleges bojkottot mindenesetre sikerült kivédeni...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?