A japán jen erősödése, valamint az autók iránti egyre csökkenő kereslet miatt a Toyotára is sötét év köszönt 2009-ben, különösen, hogy már az idei sem úgy teljesült, ahogy korábban tervezték.
A Toyota legfrissebb jelentése alapján idén az alaptevékenységet érintően mintegy 150 milliárd jen veszteséget prognosztizál a cég, amely 71 éve nem látott számadat a vállalat életében, igaz az egyéb tevékenységből származó bevételek ezt némileg enyhíteni tudják majd, így márciusra 50 milliárd dollár jen profitot várnak, ami még így is 500 milliárddal alacsonyabb a korábbi terveknél.
A jen erősödése miatt a tavalyihoz képest 26,7 százalékkal csökkent a japán export, amit elsősorban az autógyártók, és az elektronikai berendezések gyártói sínylettek meg. Nemrég a Sony és a Honda is jelentősen csökkentette idei profitkilátásait, a Toyota azonban még csak becslésekbe sem bocsátkozott a jövő évet illetően.
Japán külkereskedelmének a jen erősödése cseppet sem tett jót, mivel a dollárral szemben erősödött leginkább, így az oda irányuló export szenvedte el a legnagyobb esést, a tavalyihoz képest 33,8 százalékot, de az EU-ba, Kínába és Ázsia többi részébe irányuló kivitel is 26,7-30,8 százalékkal csökkent. Természetesen eközben az áruk és szolgáltatások behozatala is mintegy 14,4 százalékkal alacsonyabb az előző év hasonló időszakához képest.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








