14 °C Budapest

Hamis felhívás terjed a neten, tiltakoznak a mentők

Pénzcentrum
2013. február 18. 16:32

Nem kérte az Országos Mentőszolgálat, hogy az emberek mobiltelefonjukban ICE, vagyis vész esetén név alatt mentsék el legközelebbi hozzátartozójuk számát. A szervezet szóvivője az InfoRádióban megismételte: korábban egy cég tette fel honlapjára ezt a hamis felhívást, amely azóta már közösségi portálokon is terjed. Győrfi Pál hangsúlyozta: már nem először cáfolják ezt a felhívást. Mint mondta: a mentőszolgálat feladata a betegek ellátása, szükség esetén a hozzátartozók felhívása a kórházak feladata.

A Facebookon terjedő felhívás szerint a mentők azt kérik az emberektől, hogy mobiltelefonjukba ICE, vagyis In Case of Emergency (vész esetén) név alatt mentsék el a legközelebbi hozzátartozójuk számát, hogy baj esetén értesíteni lehessen az illetőt.

Az Országos Mentőszolgálat már nem először cáfolja ezt a felhívást, aminek az eredetét is kinyomozták - mondta az InfoRádiónak Győrfi Pál szóvivő. Egy cég a saját belső intranet oldalán jelentette meg ezt a felhívást, amely tehát nem a mentőszolgálattól származik. Meg is keresték a céget, vegye le a honlapjáról, de ha valami egyszer kikerül az internetre, annak az útja kiismerhetetlen - fogalmazott a szóvivő.

A mentőknek nem kötelességük értesíteni a hozzátartozókat, és lehetőségük sincs rá - üzeni a lakosságnak Győrfi Pál.

Amikor a beteg eszméletlen állapotban van, és újra kell éleszteni, a mentők nem a hozzátartozók értesítésével foglakoznak, hanem ellátják a beteget és berohannak vele a kórházba. A hozzátartozók értesítése a kórházak feladta, vagy a rendőrség keresi meg a rokonokat - magyarázta

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az is aggályos lenne - folytatta a szóvivő -, ha a mentők mások táskájában turkálnának, vagy idegen telefonszámokat hívogatnának. A kórház vagy a rendőrség a hivatalos okmányok alapján értesíti a hozzátartozókat.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Holdblog  |  2026. október 14. 09:31
A Manchester City ügye túlmutat egyetlen klub pénzügyi szabályszegésén.
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 15. csütörtök
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?