17 °C Budapest

Brutális gyerek-népbetegségre figyelmeztet a magyar professzor: az iskolában derül ki a baj

2020. augusztus 30. 12:07

Az elmúlt tíz évben 20 százalékról 25 százalékra nőtt a rövidlátók aránya Magyarországon. A korábbiaknál több fiatalnak kell szemüveg, mert elfárad a szemük a túlzásba vitt képernyőnézésben, ráadásul az okostelefonokat és a táblagépeket túl közel tartják. Emellett a kis felületre történő koncentrálás és a természetes fény hiánya is hozzájárul a rövidlátás kialakulásához. Az iskolakezdéskor sok kisgyerekről derül ki, hogy szemüveget kell viselnie - hívta fel a figyelmet dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója.

A szülők gyakran viszik el szemészeti vizsgálatra a gyerekeket az iskolakezdés első hónapjaiban, sokakról ekkor derül ki, hogy szemüvegre van szükségük, mert rövidlátók. A gyerekeknek az iskolában egyre többet kell használniuk a szemüket, mind az olvasáshoz közelre nézve, mind a táblára írtak követéséhez, ami felszínre hozhatja a problémákat. Az iskolába járó gyerekeknél arra kell figyelni, hogy 30 centiméteres távolságból tudjanak olvasni és öt méterről felismerjék a látóélesség vizsgáló tábla feliratait, jelzéseit.

Pénzre van szükséged? Válogass a kedvezményes személyi kölcsönök között a Pénzcentrum kalkulátorában!

Az elmúlt években megfigyelhető folyamat, hogy a kisgyerekek akár már 3 éves kortól elkezdenek táblagépeket, okostelefonokat és számítógépeket használni. Az ezekből a készülékekből kiáramló mesterséges fény, illetve a sok közelre nézés rövidlátás kialakulásához vezet 

- hangsúlyozta dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója. Az is problémát jelent az okostelefon túlzott használatában, hogy a készülékeken nagyon kicsi minden. Ez a szemtől a szemlencse folyamatos domborúvá tételét igényli, ami a közelre nézés feltétele. Régen is hozzájárult a rövidlátás kialakulásához, ha valaki állandóan közelre nézett, például a sokat olvasott. 

Megfigyelhető a szemészprofesszor szerint az is, hogy az egyetemi évek alatt nő a rövidlátás gyakorisága, főként az olyan szakok esetében, ahol kiemelkedően nagy mennyiségű tárgyi tudást kell elsajátítani, több ezer oldalnyit olvasni egy-egy szemeszterben. Látható az is, hogy például az informatikusok között is nagyon magas a rövidlátók aránya, hiszen teljes munkaidejükben monitorokat néznek.

Korábban a lakosság nagyjából 20 százaléka volt rövidlátó, ma ez már 25 százalékra növekedett, de a következő tíz-tizenöt évben ugrásszerű növekedés várható. Egyes ázsiai országokban már 75 százalék a rövidlátók aránya, a fejlett nyugat-európai országokban is ehhez közeli helyzet alakulhat ki, ha a szülők nem korlátozzák a gyerekek képernyőnézési idejét.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az lenne az ideális, ha a kisgyerekek 3-6 éves korig nem használnának okostelefont, a napi másfél-két óránál több monitornézés sem előnyös és nagyban hozzájárul a rövidlátás kialakulásához. Ennek valószínűsége annál jobban csökken, minél többet van egy gyerek a szabadban, természetes megvilágítású környezetben, mert a mesterséges fények növelik a rövidlátás kialakulásának esélyét

- mondta Dr. Nagy Zoltán Zsolt. A rövidlátás felismerésében a szülők mellett kiemelt szerepe van a pedagógusoknak is. Ha a gyerekek hunyorognak és nem látják jól a táblát akkor szükséges egy gyermekszemészeti szakorvosi vizsgálat elvégzése. A kisgyermekkorban jelentkező, úgynevezett korai rövidlátás mellett gyakori a serdülőkori rövidlátás. Ennek az az oka, hogy 14-15 éves korban hirtelen kezdenek el nőni a fiatalok és a szemtengely, illetve a szemüreg hossza is növekszik. Ha ez nincs arányban, akkor minden milliméter növekedés három dioptria eltérést okozhat. Tévhit, hogy ez szemtornával javítható, hiszen a csont méretének változását a szem mozgatásával nem lehet módosítani - fűzte hozzá a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója.

A kontaktlencse használatát 18 éves korig nem szoktuk javasolni, ennek higiénés okai vannak. Nem biztos, hogy egy kisebb gyerek be tudja tartani azokat az előírásokat, amelyek a kontaktlencse viseléséhez szükségesek. Kivételt jelent az, amikor a két szem dioptriája között nagy, akár három dioptriás vagy afölötti eltérés van. Ez szemüveggel nem korrigálható jól, mert a két szem által alkotott kép nagyságában méretbeli eltérés van, ami fejfájást és egyéb tüneteket is okozhat - tette hozzá dr. Nagy Zoltán Zsolt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 5. 12:50
Lássuk a legfontosabb pénzügyi aktualitásokat, melyek a mögöttünk álló egy hétben megjelentek a Bank...
Holdblog  |  2024. május 5. 09:35
Igazán szomorú eredmény, hogy a megkérdezettek bő 80 százaléka egyáltalán nem szándékszik hazatérni...
MEDIA1  |  2024. május 4. 21:24
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át...
Buxelliott  |  2024. május 4. 09:56
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan n...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem