Hiányosságok az Allianznál: százmillós bírságot kapott a biztosító

2018. október 17. 16:30

Az MNB összesen 125 millió forint bírságot szabott ki az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-re, egyebek közt a biztosító belső kontrollrendszerét, kiszervezési tevékenységét, közvetítői nyilvántartását, kgfb-állománykezelését, IT-biztonságát, illetve - több üzletágban - az ügyfélszerződései tartalmi elemeit érintő jogsértések miatt - közölte a jegybank.

A Magyar Nemzeti Bank  rendszeres ellenőrzései keretében (korlátozott) átfogó vizsgálatot folytatott az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-nél (Allianz Biztosító). A vizsgálat a 2014. december 3.-től 2018. május 28-ig terjedő időszakot tekintette át. Bár a jegybank több jelentős hiányosságot is azonosított, ezek alapvetően nem érintik a biztosító megbízható működését.

Az MNB több hiányosságot is feltárt az Allianz Biztosító belső kontrollrendszerénél. A biztosító belső ellenőrzési területe funkciójával össze nem egyeztethető tevékenységet is végzett, illetve - a szervezeti hierarchia és a felelősségi körök nem megfelelő kijelölése miatt - sérült a kockázatkezelési és megfelelőségi (compliance) terület jogszabály által előírt függetlensége is.

A biztosító - téves jogértelmezése miatt - nem minősített kiszervezésnek egyes, általa végzett ilyen jellegű tevékenységeket. Emiatt azoknál nem alkalmazta a kiszervezésre vonatkozó (jegybanki bejelentésre, kötelező tartalmi elemekre stb.) és e működés biztosítékaiul szolgáló jogszabályi rendelkezéseket, s nem rendelkezett elkülönült kiszervezési nyilvántartással sem. Számos eljárási, adatnyilvántartással és rögzítéssel (regisztrációval) kapcsolatos hibát talált az MNB az Allianz Biztosító biztosításközvetítői nyilvántartásainál is.

A vizsgálat több hiányosságot állapított meg a biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) állománykezelése kapcsán az ügyfelek felszólításához, értesítéséhez, az ajánlatok elfogadásához, a szünetelő szerződések kezeléséhez, a díjmódosításhoz és a zöldkártya-előállításhoz kötődő gyakorlatában. Jogsértőnek minősült az Allianz Biztosító csoportos hitelfedezeti életbiztosításai esetében az adatokkal, szerződésekkel, teljesítésekkel kapcsolatos kontrollfunkciók hiánya is. Az MNB megállapította azt is, hogy a biztosító nem rendelkezik szolgáltatási rendszerei helyreállítására vonatkozó, minden tekintetben megfelelő tervvel és mentési renddel informatikai (IT) működésének esetleges zavara esetére.

Hiányosságokat azonosított a jegybank az Allianz Biztosító élet, csoportos hitelfedezeti, kgfb, casco és lakásbiztosítási szerződéseinek kötelező, illetve lehetséges tartalmi elemei körében. Ezzel a biztosító megnehezítette, hogy ügyfelei megismerhessék és szükség esetén érvényesíthessék szerződésből eredő jogaikat. Az MNB a vizsgálat során azt is feltárta, hogy a biztosító - egyes - meglévő biztosításainál az értékkövetés érvényesítése során nem nyújtott tájékoztatást az ügyfelei részére a biztosítási értékkövetésről szóló levelekben az azokat megillető jogokról, így különösképp a szerződés felmondásának lehetőségéről, továbbá hiányosságokat azonosított a kgfb szerződések kapcsán a károsultak felé fennálló kötelezettség teljesítésével.

Az ügyfélpanaszok kapcsán az Allianz Biztosító egyes esetekben elmulasztotta a panaszok megfelelő módon történő kezelését, így az érintett fogyasztók a jogszabály által megszabott határidőben nem kaphatták kézhez a biztosító - az ügyfél valamennyi problémájára való indoklással ellátott - válaszát.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A kgfb-re vonatkozó vizsgált kárrendezési ügyekben így a biztosító nem adott - a jogszabályi előírásoknak megfelelően a kárigényre vonatkozó dokumentumok beérkezését követő 15 napon belül, de azok beérkezésének hiányában is legkésőbb 3 hónapon belül - megindokolt kártérítési ajánlatot. Ehelyett az érintett ügyfelek a kártérítési javaslatként megjelölt biztosítói levelekben csak dokumentumok benyújtására vonatkozó felhívást vagy részletes indoklást nem tartalmazó felhívást kaphattak kézhez.

A jogsértések miatt az MNB ma közzétett határozatában összesen 75 millió forint felügyeleti és 50 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Allianz Biztosítóra, s kötelezte, illetve figyelmeztette a jogszabályoknak megfelelő működésre. A jegybank a bírságösszeget különösen a biztosító piaci súlyából fakadó piaci- és ügyfélkockázatok, a jogsértések súlyossága, illetve számossága alapján állapította meg. A biztosítónak 2019. január 31-ig kell írásban tájékoztatni az MNB-t a jogsértések megszüntetése érdekében tett intézkedéseiről.

A jegybank emellett személyi felelősséget is megállapított egy, a biztosító belső kontrollrendszere működésével érintett ügynek - az MNB részére megtévesztő adatszolgáltatást is megvalósító - kezeléséhez kapcsolódóan.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 9. 20:53
Tegnap zárás után jelentett. Kicsit jobbak lettek a Q1-es számai a vártnál és elég jó előrejelzést m...
MEDIA1  |  2024. május 9. 17:00
Olyanra próbálja használni a Mészáros Csoport a helyreigazítás intézményét, amire az egyáltalán nem...
Bankmonitor  |  2024. május 9. 12:54
Gyakran halljuk, hogy az időskori jövedelem jelentős mértékben növelhető a kitartó nyugdíj-előtakaré...
Holdblog  |  2024. május 9. 09:53
Van egy index, amely szerint igazából nem feléljük a Földet, hanem egyre több erőforrást teremtünk m...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem