Évente néhány ezer forintnál nem kerülhetnek majd többe azok a biztosítások, melyeket júliustól az elektromos rollerek tulajdonosainak is meg kell majd fizetniük.
Egy firss felmérés szerint tavalyhoz képest idén az utazók 7 százalékkal többen, 73 százaléka köt utasbiztosítást, miközben nem nyaralunk többet, mint 2015-ben.
Tavalyhoz képest nem változott érdemben azok aránya, akik nem engedhetnek meg maguknak egy utazást; 2015-ben 50 száazlék, idén 48 százalék nem utazik sehová. Belföldre 34 százalék utazik, külföldre pedig tavalyhoz képest 2 százalékkal többen, 18 százalék tervez utazást. A külföldi nyaralást választók közül kb. 3 százalék Horvátországban nyaral, tehát ez utóbbi minden ötödik megkérdezett külföldi úti célja - derül ki Genertel Biztosító Zrt. 1000 fő megkérdezésével készített friss felméréséből.
Pozitívum azonban, hogy némileg többen kötnek utazásaik előtt utasbiztosítást; a tavalyi 68-hoz képest a válaszadók 73 százaléka mondta azt, hogy minden esetben köt, míg 8 százaléka csak néha. A tavalyi 26 százalékhoz képest viszont 19 százalékra csökkent azok aránya, aki soha nem kötnek biztosítást.
Sokan még mindig az ár alapján döntenek
- emelte ki Basa Adrienn, a Genertel marketingvezetője.
Még ha elenyésző mértékben, de nőtt azok száma, akik az adott biztosító ismertsége vagy ajánlása miatt döntenek az adott biztosítás mellett. Ennek oka talán a magyar biztosítási piac egyik szereplőjét érintett tavalyi csőd lehet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A válaszadók 40 százaléka interneten köti meg biztosítását, de az elmúlt évhez hasonlóan, még mindig többen - 44 százaléka - választják a klasszikus személyes kötést. 10 százalék alatti a telefonon kötők aránya.
Kocsival és családdal utazunk
Kiderült az is, hogy az utazók többsége, közel 60 százalék a családdal együtt megy nyaralni, 30 százalék a párjával, míg 10 százalék a barátaival tölti a nyaralást. Kocsival szeretünk menni, közel 80 százalék saját vagy a haverok gépjárművével indul útra, elenyésző azok száma, akik a szervezett buszos utazást preferálják.
Arra a kérdésre, hogy mitől félnek a leginkább nyaralás alatt, 66 százalék válaszolta azt, hogy az esőtől, 11 százalék attól, hogy baleset éri a gyereket, 11 százalék az otthoni lakást érhető betöréstől és 13 százalék a kocsi lerobbanásától az út során.
Tippek az utasbiztosításhoz
- A személyes adatok pontos kitöltésére fontos odafigyelni, gyakran előfordul, hogy gondot okoznak a pontatlanul megadott adatok.
- Sok vitás helyzettől, kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunkat, ha a káreseményről az a személy nyilatkozik, akivel a kár történt és nem rokon vagy ismerős, hiszen így elkerülhetőek a félreértések.
- Ne csak az ár alapján döntsünk! Érdemes végigolvasni a különböző szintű csomagok szolgáltatásait és a mi nyaralásunkhoz leginkább passzoló biztosítást kötni. Csupán egy kiragadott példa a sok egyéb szempont mellett, hogy az alap és középszintű csomagok nem tartalmazzák (vagy csak alacsony limittel) a jogvédelmi-ügyvédi költségek fedezését, holott ez jellemzően közlekedési és sportbaleseteknél hasznosnak bizonyulhat. Ha perre kerül sor, az ügyvédi költség akár milliós tétel is lehet, sokszor több, mint maga a fizetendő kártérítés.
- Az nem lehet kérdés, hogy megéri-e utasbiztosításra költeni, hiszen függetlenül attól, hogy Horvátországba vagy Európa más országába megyünk nyaralni, a mentő díja, a kórházi ellátás és a gyógyszerek sok százezer forintos akár milliós költségekre is rúghatnak, amit ha nincs biztosításunk saját zsebből kell kifizetni. Az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) ugyanis nem fedezi ugyanazokat a költségeket, mint az utasbiztosítás, ne tévesszük össze a kettőt. Igaz, hogy amennyiben rendelkezünk egészségbiztosítással, akkor az Európai Unión belül a helyi TB-vel szerződött ellátóknál nem kell fizetnünk a sürgősségi betegellátásért (vagy csak a helyileg meghatározott önrészt kell kifizetnünk), azonban a magánorvosi ellátás és a hazaszállítás költségére az EEK nem nyújt fedezetet. Így azok is sokmilliós költséget kockáztatnak, akik csak azzal indulnak el. Egy mentőrepülős hazaszállítás Európán belül is min. 3-5 millió forintba kerül, de mentőautóval is több százezer forintos tétel.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Dénes Ferenc a korábbi Barcelona-játékos bukaresti botrányáról: korrupciós ügy is lehet a háttérben
- Boris Pistoriusnál betelt a pohár: saját kormányára támadt a német védelmi miniszter
- Rendkívüli segélyakciót hirdettek az ökumenikusok
- Sokolta a világot a Fico-merénylet, sorra szólalnak meg a politikusok
- Műsorváltozás az InfoRádióban: rendkívüli Aréna a Fico-merényletről
- Minden, amit eddig tudni lehet Robert Fico merénylőjéről