Azért, hogy emlékeink ne vesszenek a feledés homályába, érdemes már előre bebiztosítani a memóriakártyánkat is egy-egy utazás esetén. Erre szolgál egy hazánkban most debütáló szolgáltatás, ami nem más, mint egy biztosítás a memóriakártyáinkon található fényképekre, videókra, különböző fájlokra.
Az utóbbi években robbanásszerűen megnőtt az úgynevezett flash memóriát alkalmazó adattárolók felhasználása, elsősorban digitális fényképezőgépekben, kamerákban, mp3 lejátszókban, és mobiltelefonokban használják, és évente 20 százalékkal nő az ilyen memóriakártyával eladott készülékek száma. Azon túl, hogy segítségükkel nagyon egyszerűen tárolhatunk több gigabájtnyi adatot, képet, filmet, ezek a kis műanyag hordozók rendkívül sérülékenyek is egyben.
Éppen ezért az Európai Utazási Biztosító (EUB) ebben az évben bevezette a hazánkban újdonságnak számító "Flash Doktor" szolgáltatást, amely az elveszett adatok helyreállítására szolgál. A szolgáltatás nem más, mint egy biztosítás a memóriakártyáinkon található fényképekre, videókra, különböző adatokra és fájlokra.
A biztosítás keretében egy esetleges meghibásodás vagy rongálódás esetén a Kürt Zrt. adatmentési szakemberei egy hazánkban egyedülálló technológiával végzik el a flash-kártyával működő digitális fényképezőgépek, kamerák és mobiltelefonok memóriakártyáinak adatmentését.
A speciális eljárással a flash memória fizikai vagy vegyi hatásra történő - hő, fagy, törés, deformálódás, ázás, egyéb mechanikai vagy kémiai sérülés - illetve emberi hibából eredő meghibásodása - törlés, formattálás - esetén nagy valószínűséggel helyreállíthatóak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ez az eljárás azonban biztosítás nélkül nagyon költséges - jellemzően 40 ezer forintba kerül -, ám ez az összeg megspórolható az újonnan bevezetett szolgáltatással, ami három napra 500 Ft, egyhetes utazás esetén pedig 900 Ft biztosítási díjat jelent.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Figyelmeztetnek: medve jár egy Pest vármegyei település határában - képek
- Új "végítélet"-repülőket alakít ki az USA
- Sztárgenerációk találkozója - kezdődik a 77. cannes-i fesztivál
- Kaiser Ferenc: hosszú háborút jelez az orosz védelmi miniszter lecserélése
- Megnyílt idehaza az első eladó nélküli bolt
- Vallomást tett Donald Trump korábbi személyes ügyvédje