17 °C Budapest

Vészfék, vagy gyorsítósáv: hektikus árfolyamra is van megoldás!

2010. április 28. 10:32

A pénzügyi válság nyomán mélyrepülést vett részvényárfolyamok okozta veszteségeket követően, a piaci szereplők megoldásokat kerestek a magánszemélyek befektetési portfoliójának védelme érdekében. A tőkepiacokon ismert stop-loss megoldás megjelent néhány biztosítási termékben, amelynek eredményeként a hektikusabb időszakokban a megtakarítás alakulásának nyomon követésével, az ügyfél kockázatviselő képességének megfelelően rendezhető át befektetése. A veszteségek minimalizálása mellett elvárás az elérhető nyereség követhetősége is, arra is van mód, hogy mindkét helyzetben automatikusan kerüljön átcsoportosításra a felhalmozott tőke.

Bár a unit-linked biztosítás alapvetően hosszú távú megtakarítást jelent, mégis igényként jelentkezett, hogy egy hosszabb lefelé irányuló, vagy felfelé tartó befektetési periódusban a megtakarítóknak legyen lehetőségük a - mostanihoz hasonló átmeneti, de jelentős piaci elmozdulások nyomán jelentkező - veszteségek csökkentésére, illetve nyereség realizálására. A biztosítási piac szereplői az elvárásra garantált megtérülést biztosító konstrukciókkal, illetve a veszteséget, vagy nyereséget figyelő és a portfólió automatikus változtatását lehetővé tevő megoldásokkal jelentek meg.

A hosszú távon biztonságot nyújtó, hagyományos vegyes életbiztosítások, valamint a modern befektetési alapok előnyeit is hordozó, a befektetési lehetőséget biztosítási védelemmel kombináló rendszeres díjas unit-linked biztosítások (UL) kereslete a kecsegtető hozamadatok nyomán egészen 2008 második feléig dinamikusan nőtt. A pénz- és tőkepiaci válság ekkor ritkán tapasztalható mélységekbe csökkentette a különböző pénzügyi eszközök árfolyamait. Miközben a dinamika az egyszeri díjas konstrukciók esetében csökkenő tendenciába fordult, és a folyamatos díjas biztosítások értékesítése stagnált a tavalyi év folyamán, addig az UL megoldás előnyei változatlanul vonzónak bizonyulnak. "Erős igény mutatkozik a pénzpiaci eszközalapokhoz képest magasabb hozamot ígérő befektetési lehetőségek iránt, amelyek ugyanakkor biztonságot nyújtanak a rendszeres díjat befizető ügyfelek számára."- emelte ki Gaál Csaba, a CIG Pannónia Életbiztosító vezérigazgatója. "Ezért a megtakarítók számára optimális irányba fejlesztettük konstrukciónkat, figyelembe véve az árfolyammozgások kedvezőtlen hatásainak minimalizálására, valamint a pozitív irányú trendek kiaknázására mutatkozó igényt. A beavatkozást lehetővé tevő megoldás egyrészt proaktív gondolkozásra ösztönzi az ügyfelet, hiszen már előre átgondolhatja, igényli-e szükséges esetben a portfolió későbbi automatikus átrendezését, másfelől komfortérzetét is növeli."

A megtakarítók részéről lényeges elvárás, hogy a gazdasági környezet változásával a befektetéseik átcsoportosíthatók legyenek a meglévő befektetési alapok között, valamint - a maximális hozam elérése érdekében - hogy a jövőbeni befizetések elhelyezése is átrendezhetővé váljon. "A hazai piacon egyedülállóan komplex árfolyam-figyelési és portfoliókezelési szolgáltatás nem igényli a megtakarító részéről a befektetési eszközök árfolyamának napi követését. Az árfolyam-figyelési, illetve automatikus eszközalap-váltási lehetőség az előzetesen beállított paraméterek alapján teszi lehetővé a biztosításban felhalmozott tőke eszközalapok közötti, automatikus átcsoportosítását." - jellemzi az elvárásokat Gaál Csaba. "Amennyiben a kockázatosabb eszközalapok árfolyamának csökkenése egy meghatározott tűréshatár alá esik, a biztosító az eszközalapok egységeit biztonságosabb - tőkevédett - alapba váltja át." 


Ellenkező esetben, amennyiben a kockázatosabb eszközalapoknál a tűréshatárt meghaladó árfolyam-növekedés figyelhető meg, a biztonságosabb alap egységeinek eladását követően, a biztosító a kockázatosabb eszközalapokból vásárol annak érdekében, hogy az ügyfél részesülhessen a befektetési eszközök várhatóan jó teljesítményéből. Érdemes szem előtt tartani, hogy ez a lehetőség sem garancia a magasabb hozam elérésére, ugyanakkor a nagy veszteségek elkerülésére, illetve a nyereségekből való részesedére lehetőséget ad.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 5. 12:50
Lássuk a legfontosabb pénzügyi aktualitásokat, melyek a mögöttünk álló egy hétben megjelentek a Bank...
Holdblog  |  2024. május 5. 09:35
Igazán szomorú eredmény, hogy a megkérdezettek bő 80 százaléka egyáltalán nem szándékszik hazatérni...
MEDIA1  |  2024. május 4. 21:24
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át...
Buxelliott  |  2024. május 4. 09:56
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan n...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm