Szárnyaló eredmény, új viszontbiztosító: VIG

Pénzcentrum
2008. augusztus 29. 14:01

A Vienna Insurance Group (VIG) bejelentette, hogy augusztus 8-i hatállyal a Cseh Nemzeti Bank engedélyezte, hogy megkezdje viszontbiztosítási tevékenységét a VIG RE zaji¹t'ovna, a .s. társaságon keresztül. Mindemellett szárnyaló növekedést sikerült a csoportnak az első fél évben elérnie.

A VIG RE alaptőkéje 100 millió euro (24 milliárd forint), s a 2011-es évre 300 millió eurós (71 milliárd forintos) díjbevétellel terveznek. A társaság vezetője Peter Hagen lesz, aki többek között a VIG igazgatóságának tagja.

A viszontbiztosító megalapításával bővítheti a VIG igénybe vehető szolgáltatásainak körét, s folytathatja terjeszkedési stratégiáját Kelet- és Közép-Európában. Viszontbiztosítást a baleset-, élet- és egészségbiztosítási szegmensekben kínál majd.

Mindeközben az idei év első fél évében a csoport adózás előtti eredménye 34 százalékkal emelkedett, s így elérte a 288 millió eurót (68 milliárd forintot). A közép-kelet-európai eredmény 78 százalékot emelkedett.

A csoportszintű díjbevételek rekord mértékben emelkedtek, s így átszakították a 4 milliárd eurós (948 milliárd forintos) határt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Októberben újra Biztosítási Konferencia a Portfolio és a Pénzcentrum rendezésében. Részletek itt!

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 6. 20:26
Hiába voltak kint a Veszprém TV emberei május elsején az elmúlt évek egyik egyik legtöbb embert megm...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem