A benzin bruttó 5 forinttal, míg a gázolaj bruttó 4 forinttal fog kevesebbe kerülni szerdától.
Bár a jogszabály nem ír elő olyan sok kötelező tartozékot a magyar autókba, de ha azok nincsenek meg, repülhet a bírság! Mutatjuk, hogy minek kell kötelezően az autódban lennie, és mi az, ami ugyan nem előírás, de jó, ha van!
A te autódban is régóta kallódik pár illatosító, törlőkendő, vagy egy sosem használt napellenző? Ezek mind hasznosak tudnak lenni, de kevesen tudják, hogy mik azok a dolgok, amelyeknek kötelezően magunkkal kell hordani, ha útnak indulunk. Amennyiben az igazoltató rendőr ellenőrzi ezeket, és valami nem stimmel, akkor már elő is kerül a csekk, amire jellemzően 5000 forintot ír a hatósági személy.
Ugyanis a KRESZ szerint csak olyan gépjárművel szabad részt venni a közlekedésben, amely a jogszabályban meghatározott műszaki feltételeknek megfelel. Márpedig a 6/1990. KöHÉM-rendelet szerint műszaki feltételnek minősül a kötelező felszerelések kifogástalan megléte is - így, aki azokkal nem rendelkezik, műszakilag sincs rendben, tehát KRESZ-szabályt sért. Mutatjuk, hogy a rendelet szerint mit kötelező, és mit ajánlott az autódban tartani.
Nem sok mindennek kell megfelelni
Érdekes, de csak két kötelező tartozékot írnak elő: az egyik a "B" típusú, hiánytalan és érvényes szavatosságú elsősegélydoboz. Fontos, hogy időnként ellenőrizd a láda szavatosságát akkor is, ha soha nem bontottad ki. Nagyobb bajba is kerülhetsz, ha nincs megfelelő elsősegélydobozod: ha mondjuk egy balesetnél rendes kötszer hiányában nem tudsz ellátni egy sérültet, az akár segítségnyújtás elmulasztásának is minősülhet, hiszen minden sebesültnek kötelesek vagyunk segíteni - büntetésként akár két év börtönt is kiszabhat a bíróság, amennyiben meghal az illető, akin nem segítettünk, akkor hármat.
A másik kötelező elem az elakadásjelző háromszög: a rendelet szerint lakott területen kívül kötelező (azon belül pedig engedélyezett) a lerobbant járműre elakadásjelző háromszöggel felhívni a figyelmet. A szabály szerint ezt a lerobbant jármű mögött kell elhelyezni olyan távolságra, hogy a többi közlekedő időben értesüljön a félreállt járműről.
Nem kötelező, de jó ha van
A hiedelmekkel ellentétben az izzókészlet nem kötelező! A KRESZ csak azt írja elő, hogy az autó világításának mindkét oldalon működőképesnek kell lennie, arról nem esik szó, hogy tartalék izzókat is kell magunknál hordani - persze attól még nem árt, ha van.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A fényvisszaverő mellényekkel más a helyzet: bár azt sem kötelező Magyarországon az autóban tartani, ám a szabályok szerint ha a jármű vezetője vagy utasa lakott területen kívül, korlátozott látási viszonyok mellett száll ki a járműből, akkor kötelező láthatósági mellényt viselnie! Ellenkező esetben jön a bírság. Úgyhogy érdemes annyit tartani a kocsiban, ahány utast maximum szállíthatsz vele.
Több tízezer forintot megspórolhatsz, ha van nálad vontatókötél, hiszen még mindig olcsóbb, mintha trélert kellene hívni, ha lerobbant a kocsid. Szabály, hogy a vontatókötél nem lehet hosszabb, mint a jármű, amit vontatnak vele! Kis helyen is elfér, és nem csak magunkon, de adott esetben másokon is segíthetünk vele.
Hasonlóan jó, ha van nálad egy indítókábel, amivel be lehet bikázni az autót. Hidd el, jól jöhet, főképpen a hidegerbb időben, de akár egy véletlen égve felejtett lámpa is simán leszívhatja az autó akksiját. Ez sem foglal sok helyet, és akár bajba került autóstársainkon is segíthetünk vele.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Vigyázat, már a mesterséges intelligenciával vadásznak a rendőrök a mobilozó autósokra
- Érzékeny veszteség az autótulajdonosoknak: betiltják az otthoni kocsimosást
- Jogosítványszerzés új módszerrel
- Kiderült, mi pusztítja a legjobban a hazai kocsikat
- Gigabaleset a turbó körforgalomban: lehet ezt még fokozni – videó
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei