A kormány még márciusban hozott rendeletet egy Tompánál létesítendő új gyorsforgalmi úti határátkelőhely létesítéséhez szükséges előkészítési munkákról.
A személyautó-tulajdonosváltások száma igazolja azt, amit a Használtautó.hu keresései már május közepétől mutattak: a vásárlók visszatértek a használt autók piacára. A júniusi használtautó-piaci adatokat a Használtautó.hu szakértője elemzi.
A Belügyminisztérium (BM) tulajdonosváltásokkal kapcsolatos adatait ezúttal is a Datahouse Kft. dolgozta fel. Ezek szerint míg március, április és május hónapokban még csökkentek a tulajdonosváltások (19%-kal, 36%-kal, majd végül 10%-kal), a június már erősödést hozott: 11,5 százalékkal több használt autó tulajdonosváltását regisztrálták, mint tavaly júniusban, és 66 százalékkal többet, mint áprilisban. 2020 első félévében összesen 367 413 használt személyautó cserélt gazdát hazánkban (pontosabban ennyi átírását regisztrálta a BM), ezzel mindössze 5,7 százalékos elmaradás látható az előző évhez képest.
Autót vennél? Keress hozzá finanszírozást kalkulátorunkban!
Utóbbi kifejezetten kedvező adatnak minősül, hiszen az új autók piacán 23,7 százalékos, a használtautó-behozatalnál pedig 17,8 százalékos visszaesést láthatunk.
- jegyezte meg Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője.
Aki az árak csökkenésében bízott, csalódhat, ugyanis ahol kereslet van, ott az árak sem apadnak. Ez persze csupán a piac alsóbb szegmensére igaz, ha a drágább modelleket nézzük, ott már találkozhatunk ármérséklésekkel, bár az eladók zöme kitart az árak mellett, már csak azért is, mert az utánpótlás sem lesz olcsó. Az új autók piacán és az import terén ugyanis tartós árnövelő tényező a 350 forint fölött ragadt euró váltószám.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A legnagyobb számban gazdát cserélt modellek - tulajdonosváltások 2020 első felében
- Opel Astra 22 667
- Suzuki Swift 18 971
- Ford Focus 10 454
- Volkswagen Golf 10 263
- Volkswagen Passat 9 742
- BMW 3-as sorozat 9 280
- Opel Corsa 8 674
- Skoda Octavia 7 585
- Volkswagen Polo 6 030
- BMW 5-ös sorozat 5 808
A legkeresettebb modellek - keresési szám 2020 első felében
- Opel Astra 814 542
- Ford Focus 724 302
- Volkswagen Golf 668 168
- Volkswagen Passat 640 085
- Skoda Octavia 574 579
- Audi A4 545 664
- Ford Mondeo 456 064
- BMW 3-as sorozat 438 599
- Suzuki Swift 411 402
- Audi A6 404 859
Új fordulat az Árpád hídi tragédia ügyében: nemcsak a gázoló mercis, a gyorsuló BMW-s is gyanúsított
A tavaly nyáron történt halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Ritka és drága orosz fegyvert puszítottak el az ukránok
- Május végéig delegálhatnak tagokat a jelöltek és jelölőszervezetek a választási bizottságokba
- A MOB elnöke fontos üzenetet mondott a Milák-ügyben
- Ma német nyelvből érettségiznek
- Rendületlenül emelkednek az árak
- Még gördeszka verseny is lesz ínyenceknek - sport a tévében