22 °C Budapest

Most érné meg használt autót venni? Még kevesen csaptak le az ajánlatokra

2020. május 5. 11:46

Áprilisban, a koronavírus miatti korlátozások által érintett első teljes hónapban csupán 7 589 import személyautó került hazai forgalomba, ami a tavaly áprilisi értéknek mindössze 57 százaléka. Eközben a hazai autópark másik utánpótlási forrását jelentő újautó-piacon mindössze 6 251 személygépkocsi-eladás zajlott, ami több mint 50 százalékos visszaesés a tavaly áprilisi 12 421 értékesített autóhoz képest.

Az elmúlt egy-másfél hónapban az eladások fenntartása érdekében az új autókat értékesítő márkakereskedők szinte mindegyike online értékesítési lehetőségeket fejlesztett: fizikai kontaktus nélkül is kiválaszthatóvá és megvásárolhatóvá tették a járműveket.

Míg egy új autó esetében működhet az online vásárlás, a használt autóknál az állapot alapos előzetes felmérése mindenképpen fizikai kapcsolatot igényel. Ebben a szegmensben a járművek előzetes kiválasztásában a már eddig is ismert internetes hirdetési oldalak kaptak a korábbinál is jelentősebb szerepet 

- magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója, aki azt is elmondta, hogy a közelmúltban végzett felmérésük szerint a használtautó-kereskedők 40 százaléka csak az előre bejelentkező érdeklődők számára nyit ki.

Ezért fontos fejlemény, hogy miközben adataink szerint március harmadik hetében az internetes használtautó-keresések száma több mint 40 százalékkal esett vissza, május elejére a az érdeklődés nagysága újból meghaladta a járvány előtti szint háromnegyedét

- mondta. A keresési számok áprilisi emelkedése és a gazdaság lassú újranyitása ellenére a hazai autópiac újbóli felpörgésére csupán a nyári hónapoktól kezdve számíthatunk. A fellendülést számos tényező lassíthatja:

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • Az új autók piacán a termelés márciusi leállása után a kereskedők jobbára a raktáron lévő termékeket tudták értékesíteni. Ezt a mostanra megcsappant raktárkészletet a lassan újrainduló termelés csak fokozatosan lesz képes visszatölteni, vagyis a kínálati korlát egy ideig még erősödni is fog.
  • A használt autók piacán az importot jelentős részben magánszemélyek bonyolítják, ők a határon átlépő forgalom zárlata miatt továbbra sem képesek újabb járműveket behozni, ami a meglévő kínálat folyamatos apadását okozza.
  • Mindkét piaci szegmensben jelentős keresleti visszaesést okoz, hogy összességében már most is több százezer ember egzisztenciája vált bizonytalanná a járványhelyzet okozta gazdasági válságban. Ez a hatás várhatóan az év egészében fennmarad majd.

 

A használtautó-import mértéke az év első négy hónapjában 45 348 darab volt, 14 százalékkal kevesebb az előző év hasonló időszakában regisztrált 52 543-as mennyiségnél. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 38 841 volt, csaknem 17 százalékkal maradva el az egy évvel korábbi 46 760-as értéktől.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm