Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar.
Bár most szokatlanul meleg van, és az utakon még nem jellemző a hó és jég, a vezetéstechnikai szakértők szerint már most érdemes felkészíteni autónkat a télre.
A késő ősz és a tél az autósok szempontjából kiemelten veszélyes időszak. A Generali statisztikái szerint tavaly november 1-je és idén február 28-a között közel 16 000 kárbejelentés történt, a kifizetett kárösszeg elérte a 4,5 milliárd forintot. A legtöbb baleset novemberben és januárban regisztrálta a társaság, a legnagyobb kárt okozó baleseti források a járművek ütközéséből, külső tárgy és vadállat okozta sérülésből fakadt.
- hangsúlyozza Szikszai József, a Generali vagyon és gépjármű kárren-dezési igazgatója. Ha +7 °C alá csökken a hőmérséklet, a nyári gumiabroncsokat cseréljük télire, hiszen ilyenkor már romlik a tapadásuk, ezért nem lehet velük biztonságosan közlekedni. Fontos emellett, hogy egyaránt használjunk fagyálló hűtőfolyadékot és fagyálló ablaktörlő folyadékot. Indulás előtt mindig takarítsuk le a havat és a jeget a szélvédőkről és az autó tetejéről. Mivel a féktávolság a csúszós utakon megnő, mindig az útviszonyoknak megfelelően vezessünk és tartsuk a követési távolságot - teszi hozzá a szakértő.
- hívja fel a figyelmet Szikszai József.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Fontos kérés érkezett a Balatonról
- Két újabb kínai autómárka indul harcba a magyar piacért
- Markáns időjárás-változás közeleg
- Szörnyű véget ért a versmondó verseny, rengetegen kerültek kórházba – videó
- Ezt az autós jelenetet még Hollywoodban is megirigyelnék – videó
- Rejtélyes jelenség az Antarktiszon