A Nissan bemutatta a hétüléses, teljesen elektromos és benzines változatban is elérhető Townstar Evalia kombi autót.
A biztonsági öv, a biztonsági gyermekülés és a bukósisak, tehát az úgynevezett passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik a rendőrök szombattól hétfőig egy országos akció keretében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján.
A fokozott ellenőrzést az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) szervezésében hajtják végre - olvasható a közleményben. Kiemelték, hogy a passzív biztonsági eszközök használati arányának növelésével csökkenteni lehet a balesetek halálos áldozatainak számát, valamint a sérülések súlyosságát.
A TISPOL Seatbelt európai szintű ellenőrzés során a TISPOL-tagállamok rendőri erői - köztük a magyar rendőrség is - a közlekedésbiztonsági helyzet javításáért és a közlekedők biztonságának szavatolásáért fokozottan ellenőrzik a passzív biztonsági eszközök használatát Európa közútjain.
Hozzátették, hogy az ellenőrzés kiterjed a kábítószerrel, valamint a lőfegyverrel kapcsolatos, továbbá a vagyon elleni bűncselekmények, illetve az illegális migráció, az embercsempészet felderítésére, megszakítására is.
Új fordulat az Árpád hídi tragédia ügyében: nemcsak a gázoló mercis, a gyorsuló BMW-s is gyanúsított
A tavaly nyáron történt halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Megújult az Igmándi Erőd
- Véres összecsapások Berlinben: tüntetők el akarták foglalni a Tesla-gyárat
- Több mint 2 milliárdra rúg a lekapcsolt bűnszervezet által okozott kár
- Fontos hiányzó a magyar labdarúgó-válogatott Eb-ellenfelénél
- Az unió kínai importjának fele három országba megy
- Kijev kitalálta, mi lesz Volodimir Zelenszkij hivatali idejének májusi vége után