Már legalább 5-en követték Jákob Zoltánt, és szavaztak a 200 milliós Ferrari-terepjáróra - derült ki a forgalomba helyezési adatokból.
A Kormány a KRESZ gyermekek közlekedéséhez kapcsolódó szakaszainak kiegészítésére, a jogszabályi védelem megerősítésére hívta fel a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot. A tárca által előkészített rendeletmódosítás szerint májustól párhuzamos közlekedésre alkalmatlan úton tilos lesz elhaladni a gyermekszállító autóbuszok mellett az utasok be- és kiszállásának ideje alatt. A "Gyermekek" táblával jelölt szakaszokon a kiegészítő táblán feltüntetett távolságon belül legfeljebb 30 km/órás sebességgel közlekedhetnek a gépkocsik.
Az uniós és hazai közlekedési szabályozásban is előtérbe került a védtelen közlekedők, köztük a gyermekek közlekedésbiztonsági helyzetének javítása. Az óvodások, általános iskolások még nem rendelkeznek minden, a biztonságos közlekedéshez szükséges ismerettel, tapasztalattal. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2011-ben 1580 14 év alatti gyermek sérült meg közúti balesetben. Ezért szabályozási eszközökkel is indokolt felhívni a járművezetők figyelmét arra, hogy a gyermekekre fokozottan ügyeljenek.
A hatályos KRESZ is tartalmaz előírásokat az iskolabuszokon közlekedő gyermekek biztonsága érdekében. A Kormány úgy ítélte meg, hogy egyrészt általánosabb, másrészt egyértelműbben meghatározott rendelkezésekre van szükség. A módosítás ezért bevezeti a gyermekszállító autóbusz fogalmát. Az iskolabusz a megnevezés alapján is közoktatási intézményhez kötődő személyszállítást végez. Gyermekszállító autóbusz azonban minden olyan nem menetrend szerint közlekedő jármű lehet, amelyen gyermekek és felnőtt kísérőik utaznak, és amelyet előírásszerű tábla (ld. melléklet) és "Gyermekszállítás" felirat jelöl.
Az utasok védelmét szolgáló előírások tehát az autóbuszok sokkal szélesebb körére lesznek alkalmazhatók a jövőben. Az e járművek közlekedését szabályozó rendelkezések új elemekkel bővülnek. A KRESZ ma csak arra kötelezi az autósokat, hogy álló iskolabuszok mellett fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel közlekedjenek. Az új szabályok kimondják, hogy a gépkocsik párhuzamos közlekedésre alkalmatlan úton nem haladhatnak el a gyermekszállító busz mellett a be- és kiszállás ideje alatt. A gyermeket szállító autóbuszok a jövőben megállhatnak a menetrend szerinti járatok számára kijelölt autóbuszöblökben is. A megállóhelyről való elindulásukat az autósoknak lassítással, szükség esetén megállással kell segíteniük.
A jövőben a "Gyermekek" tábla (ld. melléklet) alatti kiegészítő jelzőtáblán feltüntetett távolságon belül - ha a közúti jelzésekből más nem következik - legfeljebb 30 km/óra sebességgel szabad közlekedni. A közútkezelők a táblát kizárólag olyan helyszíneken alkalmazzák, ahol a gyermekek úttestre lépésével fokozottan számolni kell (pl. közoktatási intézmények környékén).
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A jogszabályi korlátozások megerősítése eredményesen emlékeztetheti a közlekedőket saját felelősségükre a következő generációk biztonságos felnövekedésében.A rendelkezések komoly visszatartó erőt jelentő szankciókat is lehetővé tesznek. A szabályszegő autós szabálysértési eljárásban 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható a cselekmény súlyosságának függvényében. A büntető törvénykönyv szerinti szankciókra számíthat az, aki személyi sérülésekkel járó balesetet okoz.Az új előírások 2013. május elsejével lépnek hatályba.
Új fordulat az Árpád hídi tragédia ügyében: nemcsak a gázoló mercis, a gyorsuló BMW-s is gyanúsított
A tavaly nyáron történt halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Szilágyi Áron: jó előjel lehet, hogy most sérültünk le, és nem az olimpia előtt
- Kettős célja lehet Oroszországnak a harkivi előrenyomulással
- A magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a vb-re
- Elsodort egy embert a vonat
- Véget ért a Tour de Hongrie, Dina Márton volt a legjobb magyar - videó
- Csoportos pert helyezett kilátásba több tucat vatikáni dolgozó