Németországban az utóbbi időben az egyik legnagyobb politikai vitát egy új adónem bevezetésének terve váltotta ki.
Késő délelőttől áll az magyarorszag.hu és az ügyfélkapu, és egyelőre nem tudni, hogy mi okozott fennakadást, és mikorra hárítják el a hibát. A dolognak az ad jelentőséget, hogy bevallási nap van a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé - írja az Index.
FRISS! A szakemberek elhárították a hibát és a rendszer újra működik. Most egy idegi még előfordulhat, hogy bizonyos látoigatóknál még nem töltődik be az oldal. Érdemes időnként frissíteni a weboldalt.
Az érintett adóbevallók egyelőre tanácstalanok, a szűken mért információk alapján nem tudják eldönteni, hogy várjanak-e, vagy inkább menjenek haza, és holnap próbáljanak ügyeket intézni.
A rendszerrel néha vannak gondok, de korábban egy órás késés után egy nappal meg lettek hosszabbítva a határidők. Egyelőre nem tudni, hogy most is adnak-e haladékot az adóbevallóknak.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







