Több apróbb változást hozott 2026 adóbevallás terén, de a magánszemélyek számára az szja bevallás határideje idén is május 20-a. Mutatjuk a fontos dátumokat, teendőket, dokumentumokat.
Március 20-a fontos határidő azoknak az adózóknak, akiknek az adóbevallását a munkáltatójuk készíti el. Eddig az időpontig kell átadniuk az adókedvezmények igénybevételére vonatkozó igazolásokat - hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Évről-évre legalább 650 ezer magánszemély dönt úgy, hogy munkáltatóját bízza meg adóbevallása elkészítésével - áll a NAV közleményben. Ez a megállapítás úgy helyes, hogy ennyi adózó van abban a szerencsés helyzetben, hogy élhet a legkényelmesebb adóbevallási lehetőséggel, ha a munkáltató vállalja, hogy elkészíti a magánszemély adóbevallását. A munkáltatóknak ugyanis nem kötelező eleget tenniük a dolgozók kérésének, szabadon dönthetnek, elkészítik-e az adóbevallásaikat vagy sem. Ez a szabályozás 2006 óta van érvényben.
Azok is választhatják ezt a bevallási módot, akik adókedvezményt érvényesítenek. Ha azt szeretnénk, hogy az adókedvezményeiket figyelembe vegye a munkáltatójuk, március 20-ig át kell adnunk az azokra vonatkozó nyilatkozataikat.
Ezért ügyelni kell arra, hogy a munkáltató tudjon a gyermekek után járó családi adókedvezményről. Ha a munkáltató tavaly év elején nyilatkozott erről, akkor a kedvezményt már az adóelőleg levonásakor is figyelembe vette a munkáltató. Érdemes azonban ellenőrizni, hogy minden hónapban levonta-e a munkáltató az adókedvezményt. Ha például valaki önkéntes kölcsönös pénztár tagja, akkor az arra vonatkozó rendelkező nyilatkozatát is adja át március 20-ig munkáltatójának.
Ha a munkavállaló szeretné felajánlani adója 1+1%-át, akkor a kiválasztott civil szervezet adószámát, illetőleg egyház (vagy Nemzeti Tehetség Program) technikai számát tartalmazó rendelkező nyilatkozatokat se felejtse el kitölteni.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







