Most tényleg véget érhet az őrület, ami a Közel-Keleten folyik: vasárnap írhatják alá a békét, már a helyszín is megvan

Pénzcentrum2026. június 12. 14:38

Akár már vasárnap aláírhatják Genfben az Egyesült Államok és Irán előzetes békemegállapodását, amely véget vethet a februárban kirobbant öbölháborúnak – közölte egy nyugati forrás a Reuters hírügynökséggel. Az egyezség feltételei ugyanakkor jelentős amerikai engedményekre utalnak - közölte a Reuters.

A forrás szerint a szöveg véglegesítése még zajlik, és a tervek szerint szombatra készülnek el vele, hogy vasárnap J. D. Vance amerikai alelnök és Mohammad Báger Gálibáf iráni parlamenti elnök kézjegyével láthassa el az okmányt. Bár a helyszínt hivatalosan még nem rögzítették, Genf tűnik a legvalószínűbb választásnak.

Az iráni fél által ismertetett részletek alapján Teherán eddig szinte minden követelését érvényesíteni tudta. Az egyezmény felfüggesztené az iráni olajexportot sújtó szankciókat, feloldaná a befagyasztott iráni eszközök zárolását, és a harcok beszüntetését írná elő minden fronton, így Libanonban is, ahol Izrael a Hezbollahhal áll szemben. A nukleáris program kérdését későbbi tárgyalásokra halasztanák. Az iráni Mehr hírügynökség beszámolója szerint Washington arra is kötelezettséget vállalna, hogy kivonja katonai erőit a térségből, és egy legalább 300 milliárd dolláros újjáépítési programot finanszíroz. Arról egyelőre nem jelentek meg részletek, hogy Irán cserébe milyen engedményeket tesz.

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelentette be, hogy leállítja az Irán elleni újabb katonai csapásokat, mivel az egyezség már megszületett. "Éppen most kötöttünk egy nagyszerű megállapodást Iránnal" – fogalmazott a Fehér Házban újságíróknak. A Hormuz-szoros, amelyet Irán a februári amerikai támadások után zárt le, az aláírást követően azonnal megnyílna. Trump elmondása szerint Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Modzstaba Hámenei ajatollah is jóváhagyta a megállapodást.

A feszültség ugyanakkor továbbra is tapintható a térségben. Az amerikai erők csütörtökön két iráni támadó drónt lőttek le a Hormuz-szoros felett, miután Teherán kereskedelmi hajókat próbált megtámadni a stratégiai fontosságú vízi úton. Az iráni hadsereg emellett egy tartályhajót is feltartóztatott a szorosban, az állami média pedig péntek hajnalban robbanásokról számolt be.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A konfliktus belpolitikailag is egyre terhesebbé vált a Fehér Ház számára. Donald Trump népszerűségi mutatói folyamatosan esnek a magas üzemanyagárak miatti lakossági elégedetlenség következtében, ráadásul több republikánus politikus is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a háború elutasítottsága a novemberi félidős választásokon a kongresszusi többség elvesztéséhez vezethet.

Izrael, amely februárban az Egyesült Államokkal közösen indította meg az Irán elleni hadműveletet, teljesen kimaradt a béketárgyalásokból. Benjámin Netanjáhu miniszterelnök hivatala közleményben szögezte le, hogy Izrael nem részese semmilyen Iránnal kötendő megállapodásnak. A libanoni harcok beszüntetésére vonatkozó kitétel különösen nehezen elfogadható a jeruzsálemi vezetés számára.

Címkék:
világ, megállapodás, donald trump, izrael, irán, amerikai egyesült államok, külpolitika, háború, benjamin netanjahu, béketárgyalás, békemegállapodás,