Pénzcentrum • 2026. február 17. 11:23
Genfben ma megkezdődik az iráni–amerikai tárgyalások második fordulója, amelynek középpontjában Irán nukleáris programja és az amerikai szankciók esetleges feloldása áll. Donald Trump az Air Force One fedélzetén úgy nyilatkozott, hogy "közvetetten" vesz részt a megbeszéléseken, és meggyőződése, hogy Teherán hajlandó a megállapodásra - írta meg a BBC.
Az Omán közvetítésével zajló egyeztetéseket megelőzően az iráni külügyminisztérium hétfőn közölte: Washington álláspontja az atomkérdésben "reálisabb irányba" mozdult el. Irán szerint a tárgyalások fókuszában kizárólag az atomprogram és a szankciók állnak, míg az Egyesült Államok más témákat – köztük az iráni rakétaprogramot – is napirendre tűzne.
Trump "nagyon fontosnak" nevezte a tárgyalásokat. Emlékeztetett a tavaly nyári légicsapásokra is, amelyek során B-2 Spirit lopakodó bombázók támadtak iráni nukleáris létesítményeket. "Megállapodás is születhetett volna ahelyett, hogy be kellett vetnünk a B-2-eseket" – fogalmazott az elnök. Hozzátette: reméli, hogy Teherán ezúttal "ésszerűbb" lesz.
A tárgyalásokat jelentős amerikai katonai erődemonstráció kíséri. A BBC Verify műholdfelvételek alapján megerősítette, hogy az Abraham Lincoln repülőgép-hordozó Irán közelében tartózkodik. A térségbe tart a világ legnagyobb hadihajója, a Gerald R. Ford is, amely várhatóan három héten belül érkezik meg. Emellett az amerikai rombolók, egyéb hadihajók és vadászgépek számának növekedését is észlelték a régióban.
Irán saját erődemonstrációval válaszolt. A Forradalmi Gárda hétfőn tengeri hadgyakorlatot indított a Hormuzi-szorosban, amely a Perzsa-öböl egyik legfontosabb nemzetközi hajózási és olajexport-útvonala.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter hétfőn a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetőjével találkozott Genfben. Az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, célja egy "méltányos és igazságos megállapodás" elérése. Leszögezte ugyanakkor: "Ami nincs az asztalon: a fenyegetések előtti behódolás."
Az amerikai delegációt Steve Witkoff közel-keleti különmegbízott és Jared Kushner, Donald Trump veje vezeti. Marco Rubio amerikai külügyminiszter hétfőn Budapesten óvatosan fogalmazott a kilátásokról. Véleménye szerint van esély a diplomáciai megállapodásra, de annak tető alá hozása "nagyon nehéz" lesz.