45 évre börtönbe küldenék a volt elnököt: itt a hivatalos indítvány, ez precedenst teremthet

Pénzcentrum2026. február 9. 11:46

A nemzetközi ügyészség hétfőn azt indítványozta, hogy a hágai különbíróság mondja ki bűnösnek Hashim Thaci volt koszovói elnököt háborús bűncselekmények miatt, és szabjon ki rá 45 év szabadságvesztést - számolt be a Reuters.

Hashim Thaci és három másik, egykor a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) parancsnokaként szolgáló vádlott ellen üldöztetés, gyilkosság, kínzás és kényszerű eltüntetés miatt emeltek vádat.

A vád szerint a bűncselekményeket az 1998–1999-es felkelés idején és azt követően követték el, amely végül Koszovó Szerbiától való függetlenségéhez vezetett. Kimberly West ügyész a bíróság előtt azt állította, hogy a vádlottak a vélt ellenfeleikkel szemben követtek el bűncselekményeket, hogy megszerezzék és megszilárdítsák az ellenőrzést Koszovó felett.

Elmondása szerint 1998-ban és 1999-ben több mint száz olyan embert öltek meg, akit politikai ellenfélnek vagy a szerb biztonsági erőkkel együttműködőnek tartottak, és több száz fogvatartottat bántalmaztak az UÇK által működtetett mintegy ötven fogolytáborban.

Az 57 éves Thaci 2008 és 2020 között miniszterelnökként, külügyminiszterként, majd államfőként is vezette Koszovót, és vádlott-társaival együtt következetesen tagadja a vádakat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Védői korábban azzal érveltek, hogy Thacinak nem volt tényleges parancsnoki befolyása sem az UÇK egészére, sem annak katonári vezetésére.

Az ügyészség szerint az áldozatok többsége a Koszovó lakosságának mintegy kilencven százalékát kitevő albán többséghez tartozott. A 2015-ben létrehozott különleges bíróságot nemzetközi bírák és ügyészek alkotják, akik Koszovón kívül, Hágában dolgoznak. Sok koszovói elfogultnak tartja a testületet, az UÇK egykori vezetőit pedig továbbra is olyan hősökként tisztelik, akik felszabadították az országot a szerb uralom alól.

Címkék:
külföld, bíróság, bűncselekmény, gyilkosság, nemzetközi, világ, konfliktus, bűnügy, háború, fegyveres konfliktus,