Centiken múlt, hogy balesetezzen Donald Trump repülőgépe: súlyos helyzetben volt az Air Force One

Pénzcentrum2025. szeptember 18. 12:41

Légiforgalmi incidens történt Donald Trump amerikai elnök repülőgépe közelében, amikor a Spirit Airlines egyik járata veszélyes röppályán haladt. Az éber légiforgalmi irányítás közbelépésének köszönhetően sikerült elkerülni a komolyabb bajt - tudósított a Bloomberg.

A Bloomberg beszámolója szerint az amerikai elnök Air Force One gépe és egy kereskedelmi járat között alakult ki feszült helyzet a légtérben. Az eset akkor történt, amikor Donald Trump New York légterén keresztül Londonba tartott.

A Spirit Airlines utasszállító repülőgépe olyan útvonalon haladt, amely keresztezte volna az elnöki különgép röppályáját. A veszélyes helyzetet a légiforgalom-irányító észlelte, aki azonnal kapcsolatba lépett a Spirit Airlines személyzetével.

A pilóta kezdetben nem reagált a figyelmeztetésekre, ezért a toronynak többször is meg kellett ismételnie az utasítást. Végül határozott hangnemben adták ki a parancsot: "Spirit Wings 1300, forduljon el 20 fokot jobbra, azonnal!"

A harmadik figyelmeztetés után a pilóta végre módosította a repülési irányt. A légiforgalmi irányító ezt követően nem rejtette véka alá nemtetszését, és megjegyezte: "biztos ön is látja, kinek a gépe ez", utalva az elnöki repülőgép jellegzetes megjelenésére. Majd hozzátette: "Figyeljen oda és ne az iPadet nyomkodja!"

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Bloomberg kiemeli, hogy a két gép között több kilométeres távolság volt, amikor a Spirit Airlines járata irányt változtatott, így közvetlen ütközésveszély nem állt fenn.

Címkék:
amerika, világ, trump, donald trump, repülőgép, légiforgalmi irányító, elnök, amerikai egyesült államok, repülőgép katasztrófa, légiforgalom, amerikai,