Az őszi leárazások és akciók messze a legerősebb ösztönzői a nyár utáni vásárlásnak, ez derül ki egy friss vásárlói kutatásból.
Jelenleg 50-60 forint a tojás darabjának ára. Egyet tehetünk: kilóra vegyük a tojást.
Nem akart jóslásokba bocsátkozni Molnár Gyöngyi, a magyar Tojóhibrid-Tenyésztő és Tojástermelők Szövetségének elnöke, viszont azt tanácsolja, a vásárlóknak egyre jobban kell figyelniük, mert az üzletekben március óta kötelezően fel kell tüntetni a tojás kilónkénti árát is, ezt figyelembe véve pedig nem fognak olyan könnyen bedőlni a kereskedők cselezésének - írja a hvg.
A 492 hazai baromfitelepet a madárinluenza-járvány miatti kényszervágások is megrázták, a tojás árának emelkedését nem elsősorban ennek köszönhetjük. Egyrészt azért, mert az főleg a víziszárnyasokat érintette, másrészt pedig azért, mert a vállalkozások mára már magukhoz tértek. Ezt megerősítette Szíjjártó Attila, kerekegyházi tojástermelő is, aki szerint a kereslet növekedése dobta meg az árakat. Azt mind a szakember, mind a termelő megerősítette, hogy az ár a kereskedőknél dől el, a tempót ők diktálják.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







