Óriási a baj a hazai sörfronton: horror, ami a boltokban folyik, sokan mondanak le kedvencükről

Pénzcentrum2023. szeptember 11. 16:05

Megingathatatlan Kína és Csehország szerepe a globális sörtermelésben és a fogyasztásban is, ám teljesen másban jó ez a két ország. A magyarok még mindig szívesen isszák a folyékony kenyeret, ám a durva drágulás azért egyre riasztóbbnak tűnik. Vajon mikor lesz az, hogy tömegesen mondunk le a sörről?

Ha az időjárás még megengedi, e hét végén talán utoljára rendezhetünk kerti partikat, vagy ülhetünk ki a barátainkkal a kerthelyiségekbe, meginni egy-két sört, ami alkoholos italok tekintetében továbbra is a magyarok egyik kedvence.

A drágulás réme azonban nem csak a világon, hanem hazánkban is egyre fenyegetőbb, a folyamatosan emelkedő árak a sört sem kímélték - de a világ adataitóm nem tűnik úgy, hogy bárki is visszafogta volna a fogyasztást. Megnéztük, ki termeli, illetve fogyasztja a világon a legtöbb sört, és meglepő eredményeket kaptunk. Hol van a helyünk a sörfogyasztó országok között?

Ők isszák a legtöbbet

A Visual Capitalist ábrájából legelőször is azt tudtuk meg, hogy a legnagyobb sörfogyasztó ország címét - immár tizenkilencedik éve egyfolytában - most is Kína nyerte el. A távol-keleti gazdasági szuperhatalom 2021-ben 38 ezer kiloliter sört ivott meg összesen, amivel magasan a toplista élén végzett. Utánuk az Egyesült Államok, majd Brazília következik, 24, illetve 14 ezer kiloliterrel.

Az egy főre eső fogyasztásban azonban már egészen más a kép. Itt is egy olyan országot találunk az élen, melynek helye sok éve megingathatatlan: a csehek fejenként évente 184 liter sört isznak meg, utánuk következik Ausztria és Litvánia. Érdemes megfigyelni a lenti infografikán, hogy Magyarországnak három szomszédja is a listán van (Ausztria, Románia és Horvátország), a top 10-ben pedig további közép-európai országok is vannak - vagyis úgy tűnik, hogy a csaknem kétszáz éves, még a Habsburgok által megteremtett sörivási hagyomány nem múlik el egyhamar.

Hazánk az összesítés szerint a 21., évente 69 liter sört isznak meg a magyarok fejenként.

Loading...

Egyre drágul a sör itthon

Riasztó adat azonban, hogy az adatok szerint az elmúlt években csak nem akar megállni az európai sördrágulás. A lenti grafikonon azt szemléltettük, hogy idén januárban hol drágult meg a legjobban a folyékony kenyér az előző évhez képest - s kell-e mondani, hogy ebben is hazánk jár az élen? Egyetlen év alatt a lager típusú sörök csaknem negyven százalékkal kerültek többe az Eurostat adatai szerint. A drágulás persze nem csak minket érintett: Litvániában vagy a szintén sörnagyhatalomnak számító belgiumban is jelentős drágulás ment végbe, ám ezek a húsz százalékot sem érték el.

Loading...

Egy másik grafikon azt mutatja meg, hogy a magyarok által rendkívül kedvelt világos sör dobozonkénti ára is rendkívüli mértékben felszökött - és ehhez egyetlen hónap is elég volt. 2022 decemberében még 304 forintba került egy doboz világos sör, idén januárban viszont már 343 forint volt az átlagár.

Loading...

A Magyar Sörgyártók Szövetségének legfrissebb, 2022-es évről szóló éves jelentéséből ezen felül kiderül az is, hogy a hazai vásárlók leginkább a középkategória söreiből választanak maguknak. Ezek 55 százalékos aránnyal uralják a teljes belföldi értékesítést. Igen ám, csakhogy 2023 első hónapjában olyan történt, ami a hazai sörpiacon nem igen volt megfigyelhető hosszú ideje. Egyik hónapról a másikra meglehetősen durva áremelést hajtottak végre a magyar boltok, ráadásul kivétel nélkül egyszerre. Ami a gyakorlatban odáig vezetett, hogy a legkelendőbb 280-300 forintos árú sörök egyszeriben 400 vagy annál is több forintba kerültek, és meg is ragadtak ezen a szinten. A brutális sörkatasztrófáról nemrég a Pénzcentrum is hosszabban írt, ezt a cikket itt olvashatod el újra:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A KSH júliusi jelentése szerint egy év alatt a szeszesitalok átlagára 19,6 százalékkal emelkedett országosan. Ez pedig nyilvánvalóan kihatott a hazai főzdék forgalmára is, ezt a kisüzemiek érdekképviselete megerősítette.

A sör szezonális termék, különösen igaz ez egy olyan országban, ahol a turisztikai szektor igen jelentős szerepet visz. Az idei nyár legjellemzőbb sajátossága, ami a sörre is kihat, hogy a kiskereskedelmi és vendéglátóipari forgalom a magas infláció hatására csökkent. Ez a prémium/szuperprémium szegmensben érintett kisüzemi söröket az átlagnál kevésbé érinti, de jó esetben is csak a korábbi évek számai hozhatóak, semmiképp sincs érdemi növekedés

- közölte korábban a Pénzcentrum kérdésére a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete.

Persze nem Magyarország az egyetlen, ahol a drágulás komoly mértékű. Jövőre 10-ről 21 százalékra nő a cseh csapolt sör áfája - erről ma a Pénzcentrum is beszámolt. Az érdekvédelmi szervezetek 70 korona körüli 12 fokos prémium (körülbelül öt százalék alkoholtartalmú) korsónkénti átlagárra számítanak. Ezt az átlagot persze jócskán felhúzzák a frekventált turista helyeken tapasztalható árak.

(via Visual Capitalist)

Címkék:
drágulás, sör, sörgyártó, magyarok, top10, sörforradalom, sörfogyasztás, sörfőzde, sörpiac, sörgyártás, sörtermelés, doboz, söripar,