Horror árak a pesti karácsonyi vásáron: 900 a forraltbor, 1500 a gesztenye, 2400 a kolbász

Gosztola Judit2021. november 23. 11:31

Múlt pénteken megnyitotta kapuit a Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár. A Pénzcentrum is kilátogatott, hogy első kézből számolhassunk be a kinti hangulatról, no meg persze az árakról. Mint kiderült, jókora meglepetéssel találkozhatnak idén a magyar családok.

Mint ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, sorra nyitnak meg a karácsonyi vásárok a fővárosban és vidéken. Tavaly elmaradtak az ilyen jellegű rendezvények, idén azonban a megfelelő védelmi intézkedések mellett a legtöbb helyen megtartják őket.

Aki kilátogat, az számítson arra, hogy védettségi igazolványt, negatív tesztet, vagy olyan igazolást fognak kérni tőle, mely bizonyítja, hogy a közelmúltban átesett a koronavírus-fertőzésen, és védve van. Ezen felül maszkot is ajánlatos hordani, ugyan szabadtéri rendezvényekről van szó, ám ezzel is csökkenteni tudjuk a fertőzés átadásának kockázatát.

Az előző, vírus előtti évekhez hasonlóan a Pénzcentrum idén is kilátogatott a főváros legismertebb vásárára a Vörösmarty térre, hogy be tudjunk számolni a kínálatról, a hangulatról és természetesen az árakról. Az árak tekintetében nagy meglepetés nem ért minket, az ételekért italokért ennyit kell fizetnünk:

  • Gesztenye: 1300-1500 forint
  • Rétes: 800 forint
  • Forró tea: 600 forint
  • Forró csoki: 990- 1250 forint
  • Forralt bor 900 forint
  • Ásványvíz: 500 forint
  • Pálinka: 1500 forint 4 cl
  • Rumos tea: 1200 forint
  • Sör: 900 forint (4dl)
  • Bor: 900 forint (1,5 dl)
  • Lángos: 1000-2500 forint
  • Kürtőskalács: 1500–1900 forint
  • Grillkolbász kenyérrel: 2500 forint
  • Grillezett sertéstarja körettel: 3500 forint
  • Marhapörkölt rozscipóban: 3300 forint
  • Gulyásleves rozscipóban: 3300 forint
  • Sztékburgonya, krokett, grillzöldség: 1000 forint
  • Savanyúség: 800 forint
  • Kemencében sült csülök: 4900 forint
  • Libamáj: 5400 forint
Címkék:
vásárlás, forint, drágulás, karácsonyi vásár, kézműves, ajándék, étel, termékek, ajándékok, árdrágulás,