15 °C Budapest

Kétpofára esszük a szaloncukrot: milliárdokat nassolnak el a magyarok

Pénzcentrum
2017. november 21. 08:32

Több ezer tonna édesség kerül a napokban a magyarok kosarába, bár a csokimikulások már hetek óta a boltok polcain sorakoznak, az igazi roham csak most kezdődik. Az édességgyártók becslése szerint tavaly több mint kilencmilliárd forintot költöttek karácsonyi finomságokra a vásárlók - közölte a Magyar Idők.

Benke Anna, a Magyar Édességgyártók Szövetségének titkára a lapnak elmondta, a választáskor a legfontosabb az, hogy valódi csokoládéból készüljön a termék, míg az ár csupán a harmadik helyet foglalja el a fogyasztói döntéshozatalban. Mindez a forgalomban is megmutatkozik: a piaci szereplők szerint az eladott mennyiség évről évre kissé csökken, míg az árbevétel stagnál.

A szövetség becslése alapján tavaly 3,4 milliárd forint értékben fogyott a szezonális édességekből, ami 655 tonnának felel meg. Szaloncukorból 5,5-6 milliárd forint értékben, 3500-4000 tonna került a kosarakba. A legjobban minden évben a hagyományos csokoládémikulás fogy, az ünnepi édességpiac több mint 60 százalékát lefedve. A második helyen a hagyományos ajándékcsomag és az adventi kalendárium áll, 10-10 százalékos részesedéssel. Egyre többen vásárolnak az édesség mellé játékot is, a gyártók pedig, felismerve ezt az igényt, ma már több olyan csomagot kínálnak, amelyekben a csokimikulás mellé játékfigura is jár. Ez a kategória a teljes forgalom közel öt százalékát tette ki tavaly.

A legkedveltebb szaloncukor továbbra is a zselés, a marcipános, az alkoholos, a rumos-diós és a csokoládékrémes, de nem sokkal van lemaradva a karamellás és a kókuszos ízesítés sem. Benke Anna jelezte: az új ízek mindig népszerűek, de még mindig a zselés szaloncukorból fogy a legtöbb, tavaly az eladott mennyiség fele ilyen volt.

NEKED AJÁNLJUK
Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem