Az Európai Bizottság két kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a nem magyar tulajdonú vállalkozásokat érintő árréskorlátozások miatt.
Bár most vasárnap sok bolt zárva tartott a munka ünnepe miatt, a nagy áruházláncok jövő hétvégétől már úgy lesznek nyitva, mintha nem is vezették volna be a vasárnapi boltzárat 2015 márciusában. Megkérdeztük őket, hogy hogyan készülnek a májusi hétvégékre, és milyen akciókkal várják a visszatérő vásárlókat.
Már lassan egy hónapja, hogy a parlament meglepő gyorsasággal megszavazta a vasárnapi boltzár eltörlését. Mindenkit meglepetésként ért a döntés, ezért a boltoknak, azok alkalmazottainak és talán még a vásárlóknak is kellett egy kis idő az átálláshoz. A munka ünnepe idén május első vasárnapjára esett, így a legtöbb áruházlánc és bevásárlóközpont zárva tartott, de a hónap második hétvégéjétől már mind nyitva lesznek. Több helyen akciókkal és programokkal várják a vasárnapi boltzár visszavonása után visszatérő vásárlókat.A boltzár visszavonása olyan megosztó, mint a bevezetése
A kormány egyik legmegosztóbb intézkedése volt a vasárnapi boltzár bevezetése 2015 márciusában, és hasonlóan vegyes reakciókat váltott ki a boltzár feloldása idén április 12-én.
és nem álltak készen egy ilyen változásra.
Emellett sok olyan munkavállaló a zárva tartás mellé állt, azok is, aki egy éve még a boltzár ellen volt, hiszen hozzászokott a heti egy fix szabadnaphoz. Mégis úgy tűnik, hogy a nagy áruházláncok közül májusra mindenki felkészült a vásárlók vasárnapi fogadására. Számos üzlet már az elmúlt hetekben is nyitva tartott, májusban pedig többen akciókkal próbálják visszacsalogatni a vevőket a hét utolsó napján.

Nagy hajrával indul a május az áruházláncoknál
A KIKA-ban május 8. lesz az első vasárnap, amikor minden áruház nyitva tart a vasárnapi boltzár bevezetését megelőző nyitvatartási rend szerint, 10-től 19-ig. Május 7-8. igazi családi hétvége lesz: szombaton és vasárnap is 13 százalékos kedvezményt adnak minden termékre, és különböző programokkal várják a vásárlókat az áruházakban - tudta meg a Pénzcentrum a lakberendezési lánctól.
Bár már április 17-étől kinyithattak volna, ennek megszervezése összetett feladat volt: be kellett jelenteni az illetékes jegyzőnek a nyitvatartás változását 8 napos határidővel, és a háttérszerződéseket is módosítani kellett (pl. biztonsági szolgálat, szállítást végző cégek).
Az Auchan minden magyarországi üzlete nyitva tart vasárnaponként már április 24-től, reggel 8 és este 20 óra között. Mivel az áruházlánc májusban ünnepli magyarországi fennállásának 18. évfordulóját, egész hónapban nyereményjátékkal és hétről hétre számos akcióval várják a vásárlókat, illetve különféle programokkal is készülnek. Az akciós kínálatban szerepelnek például sportszerek, szabadidős játékok és ruházat, kerti bútorok, grill felszerelések, medencék, palánták, egynyári növények és más kertészkedéshez szükséges eszközök. Azokat az autósokat pedig, akik még a gumiabroncscsere előtt állnak, hetente nyári gumiabroncs-vásár várja.
Kuponözönnel csábítják a vasárnapi vásárlókat
Az Aldi üzletei az Auchanhoz hasonlóan már április 17-étől várják a vásárlókat, de mivel időbe telik, míg a vásárlók alkalmazkodnak az új helyzethez, három alkalommal vasárnapi kuponnal biztatják őket a vásárlásra. Azok, akik az adott vasárnapi napokon 5000 forint felett vásárolnak, 500 forint értékű kupont kapnak ajándékba, amelyet következő alkalommal levásárolhatnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A SPAR üzletei is már április 24-től újra nyitva tartanak vasárnaponként, az első vasárnapra pedig ők is kuponos akcióval készültek. Az egyes áruházak nyitvatartási rendje eltérő, attól függően, hogy pontosan hol helyezkedik el az üzlet és milyenek ott a vásárlói szokások.
− mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője. Májustól a hétvégi akciók vasárnapokon is érvényesek lesznek, a hálózat pedig arra számít, hogy a 2015. március 15. előttihez hasonlóan a lakosság jelentős része újra a hét végére fogja időzíteni a nagybevásárlásokat.
A Hervis 27 hazai üzletéből 20 üzlet már a módosítást követő első vasárnapon kinyitott, a többi Hervis áruház pedig a következő héten csatlakozott a heti hét nap nyitva tartó boltokhoz. Viola Krisztina ügyvezető igazgató szerint a dolgozók körében is népszerű a vasárnapi nyitvatartás visszaállítása.
- mondta a Pénzcentrumnak.
Április 21-24. között különleges vasárnapköszöntő akcióval várták a vásárlókat: 20 százalékos kedvezmény járt minden termékre. A májusi törzsvásárlói napok és a JOY-kuponhétvége mellett, ebben a hónapban meglepetés hétvégi akcióval is várják majd a vásárlókat, a bevásárlóközpontok, illetve a felújítás miatt rövid időre bezáró áruházak pedig egyedi akciókkal, kiárusításokkal is készülnek.

Kivételes akciót robbant a Lidl a héten: ilyen leárazás nem sokszor van, indulhat a roham a boltokba
Beütött a kánikula, az Aldi után most a Lidl akcióz le hűsítő berendezések.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


