Nem hárítják át a hipermarket adót?

Pénzcentrum/MTI2010. október 21. 10:02

A jelenlegi rendkívül rossz piaci helyzet alapján a válságadó nem hárítható sem a vásárlókra, sem a beszállítókra - állítja az Országos Kereskedelmi Szövetség.

A szövetség közleményében hangsúlyozza, hogy az APEH adatai szerint 2009-ben a kiskereskedelmi ágazat adózás előtti "eredménye" 33 milliárd forint veszteség volt, a válságadó pedig ezt feltehetően megduplázza a 2010. évi befizetésekkel.

A külföldi és a magyar kereskedőláncok csak az elmúlt öt évben ezer milliárd forintot meghaladó értékű fejlesztéssel gyarapították állami támogatások nélkül a nemzetgazdaság beruházásait, a legnagyobb láncok tízezer számra foglalkoztatják a magyar munkaerőt, az ágazati átlagnál több bérért - közölte a szövetség.

A jelenlegi törvények - köztük a fogyasztóvédelmi és a versenytörvény, valamint a beszállító védelmi előírások - minden lehetséges visszaélést tiltanak, így egyetért az OKSZ a kormánynak azzal az értékelésével, hogy az esetleges visszaélések ellen a jog talaján fel lehet lépni.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség bízik abban, hogy az új gazdaságpolitikai döntések, így a személyi jövedelem adó kulcs csökkentése nyomán javul a gazdaság és a belső piac helyzete.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címkék: